Több ezren kaphatnak ingyenes jogosítványt

kamion
aerial view of highway
Vágólapra másolva!
A magyar közúti áruszállítás versenyképességét szeretné javítani a kormány. Ezért 4 milliárd forintos keretből képzés indul, amelynek köszönhetően 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető szerezhet térítésmentesen jogosítványt.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály az MTI-nek azt mondta,

hogy négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt.

A mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években.

A képzés nagyban növelheti a magyar közúti áruszállítás versenyképességét.

A lépés azért is fontos, mert a gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban, munkakörökben munkaerőhiány alakult ki.

A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell,

- mondta a pénzügyminiszter.

4 milliárd forintos keretből valósul meg a képzés Forrás: Webeye

Kik pályázhatnak?

A Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II. programmal a már dolgozó személyeket célozzák meg, akiknek munkaerőpiaci helyzete képzéssel előmozdítható.

A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak,

ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt.

Jelentkezni a www.ofa.hu honlapon lehet.