Letartóztatták az óbudai kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjait

Vágólapra másolva!
A rendőrség bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást egy 46 éves szentendrei férfi és társai ellen. Összesen 200 millió forint értékű drogot találtak a nyomozók a bűnbanda tagjainak otthonaiban.
Vágólapra másolva!

A nyomozókhoz 2018 végén jutott el az az információ, hogy egy szentendrei férfi Hollandiában kábítószert vesz, amelyet társaival szállíttat Magyarországra. A szállítást egy 69 éves csanádpalotai nő egy bérelt autóval végezte. Az autóba egy 26 éves budapesti autószerelő szerelte be és rejtette el a drogot. A leszállított kábítószert egy III. kerületi lakásban tárolták. Azt egy 28 éves budapesti férfi felügyelt.

A nyomozók január 12-én, szombat éjjelre szerveztek egy rajtaütést, éppen akkorra, amikor egy nagyobb kábítószer szállítmány megérkezett a bűnszervezethez. A rendőrök tetten érték őket az óbudai társasház mélygarázsában a kábítószer kiszerelése közben.

Az autó mellett két zacskóban – összesen 4 kilogrammnyi – ecstasy tablettát, külön csomagolva pedig 1,1 kilogramm kokaint találtak a nyomozók.

Az autó első lökhárítójából további 13 zacskóban több tízezer darab – összesen 16,1 kilogramm súlyú – ecstasy tabletta került elő.

A raktárként használt lakásban a rendőrök elfogták a 28 éves férfit. A lakásban 4,5 kilogramm kokaint, 94,5 millió forintot és valutát találtak.

A garázsban, és a lakásban lefoglalt kábítószer meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 200 millió forint.

A rendőrök átkutatták a bűnszervezet tagjainak otthonait, ahonnan a kábítószer kereskedéshez köthető bizonyítékokat, az abból szerzett vagyontárgyakat és egy nagy értékű luxusautót találtak és foglaltak le. A rajtaütés alatt elfogtak Csömörön egy 47 éves férfit, aki szintén összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. A rendőrök nála is találtak drogot. Az ő kivételével a bűnbanda mindegyik tagját őrizetbe vették.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta az MTI-nek, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden elrendelte a letartóztatását bűnszervezet tagjainak.

Azt is leírták, hogy a rendérőség a negyedik szállítás után csapott le a bűnszervezetre.

A gyanúsítottak ügyvédei kezdeményezték, hogy a bíróság a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedést, házi őrizetet rendeljen el. A bíróság szerint valamennyiük esetében a bűncselekmény jellege, a gyanúsítottak életvitele, büntetett előélete, és rendezetlen körülményeik miatt fennáll a szökés, az újabb bűncselekmény és az eljárás meghiúsításának veszélye. Ezért rendelte el a letartóztatásukat az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb február 15-ig. A végzés két gyanúsított esetében véglegessé vált, a másik két gyanúsított és ügyvédeik azonban bűnügyi felügyelet elrendeléséért fellebbezett.