Lesz mit átadni a következő generációknak

Vágólapra másolva!
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt szóvivője beszélt az építőipar, a turizmus fejlődéséről a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
Vágólapra másolva!

Halász János elmondta, a tegnapi napon tartott sajtótájékoztatóján az építőipar növekedéséről beszél, a KSH gyorsjelentése szerint az ágazat 2018 januárjától novemberi több mint 22 százalékos növekedést produkált, ami köszönhető a családtámogatási rendszernek, a CSOK-nak, az áfacsökkentésnek, de segítenek azok a beruházások is, amelyek a különböző közösségi tereken valósulnak meg, legyen szó útépítésről, vasúti építésekről. Azt külön hangsúlyozta a szóvivő, hogy ez a folyamat fenntartható, hiszen már most 25 milliárd forintnyi megrendelése van az építőiparnak 2023-ig.

Nagyon komoly örökséget hagytak a maiakra az előző generációk, de most is vannak olyan tervek, amelyeket majd a következőknek lesz a feladata ápolni – mondta el a képviselő, kiemelve a Liget projektet, de a Szépművészeti Múzeum mai állapotát is, hozzátéve, ebben is komoly munkát folytatott Baán László főigazgató, aki egyben a Liget projekt vezetője is.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.