A Momentum megint megtalálta az aszfaltot

Fekete-Győr András ARCKIFEJEZÉS CSELEKVÉS elnök Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon mosolyog MŰSZAKI ESZKÖZ politikus SZEMÉLY tapsol TÁRGY
Budapest, 2018. április 7. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a párt kampányzáró rendezvényén a fővárosi Remény Központban 2018. április 7-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A tőlük megszokott módszerhez, az aszfaltrongáláshoz folyamodott a Momentum Mozgalom. Úgy látszik, nagyon sértette igazságérzetüket, hogy a Legfőbb Ügyészség eljárást indít a minősíthetetlenül viselkedő ellenzéki képviselők ellen az MTVA-székházban történtek miatt.
Vágólapra másolva!

A Mandiner találta meg a Momentum Facebook-videóját, amiben a csípős budapesti éjszakában Cseh Katalin vezetésével masírozó momentumosok kezükben a festékszórókkal a Legfőbb Ügyészség épülete elé sétálnak, majd ott felfújják az aszfaltra azokat az ügyeket, amikkel szerintük a hivatalnak foglalkoznia kéne.

Nem ez az első eset, hogy a párt az aszfalton keménykedik, korábban egy általuk fideszesnek tartott iskolaigazgató kinevezése ellen tiltakoztak ugyanilyen formában, de az országgyűlési választások előtt is a járdákat fedezték fel maguknak, mint véleménynyilvánítási felületet.