Sneider Tamás, Jobbik-elnök náci karlendítéses botrányának előzményei

Sneider Tamás és felesége
Vágólapra másolva!
Melyek voltak a legsúlyosabb antiszemita botrányok az elmúlt két évtizedben? Hogyan jutottunk el Sneider és neje néhány napja kirobbant botrányáig? Kik vették korábban a bátorságot, hogy a Sneider házaspárhoz hasonlóan a hazai zsidóságot meggyalázzák méltóságukban? Összeszedtük a legsúlyosabb botrányokat.
Vágólapra másolva!

Zuschlag János a Terror Háza előtt viccelődött a holokauszt áldozatain

Mint emlékezetes, 2004. októberében a holokauszt áldozatainak emlékére rendezett, akkor még Fiatal Baloldal nevű, ifjú szocialista tüntetésen vetemedett arra az akkori MSZP-s országgyűlési képviselő Zuschlag János, hogy a holokauszt áldozatain és azok szenvedésén viccelődjön.

Zuschlag János, interjú Fotó: Hajdú D. András - Origo

Íme a korabeli videó:

A fenti felvétel tanúsága szerint Marsovszky Balázs odafordult Zuschlaghoz, és azt magyarázta neki, hogy "hideg van", majd a holokauszt áldozataira utalva hozzátette:

Zuschlag erre nevetve vágta rá:

Marsovszky ezt követően lehülyézte Zuschlagot, akit azonban ekkor már jóval inkább Arató Gergely akkori államtitkár kocsija és sofőrje érdekelte jobban.

Az ízléstelen beszélgetést a kamera rögzítette.

Ifjabb Hegedűs Lóránt a „galíciai jöttmentek kirekesztésének fontosságáról” beszélt

Szintén 2004-es hír, hogy Hegedűs Lóránt, a jobbikos politikus református lelkész férje, korábban azt mondta, hogy a magyarság ki van rekesztve a legfontosabb döntési pozíciókból, és a zsidóságot ki kell rekeszteni:

Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész beszédet mond a Jobbik demonstrációján, a budapesti izraeli nagykövetség előtt, 2012.11. Forrás: MTI/Kovács Attila

Hegedűs korábbi álláspontját kérdésre egy rádióműsorban újfent megerősítette:

Abban a pillanatban, amikor úgy fogom vélni, hogy a magyarság a társadalom és közakaratképzés legdöntőbb pozícióiból nincsen kirekesztve ebben az országban, akkor természetesen elgondolkodom azon, helyes-e amit eddig fenntartottam” – hangzott a válasz.

Vona Gábor se volt mindig ilyen jólfésült

A korábbi pártelnök, Vona Gábor korábban már a Spinoza Házban vezekelt, és mára már inkább baloldalra hajló vlogger srácnak adja ki magát, aki szívesen simizik kutyát-macskát. És ha nem lenne ilyen jó a memóriánk, talán el is hinnénk neki a békés, porszívóügynök látszatot.

Vona Gábor Forrás: Facebook

Azonban Vona nem volt mindig ilyen jólfésült, szofisztikált beszédű, karcsúsított öltönyben járó „úrifiú”.

Korábban, még Jobbik-elnökként többek közt arról beszélt, hogy ha kiderülne róla, hogy zsidó, akkor lemondana a pártelnöki pozíciójáról.


- mondta még 2013-ban.

De szintén 2013-ban azt üzente Ilan Mór izraeli nagykövetnek:

De kicsit még jobban visszamenve az időben, emlékezetes volt az a nem éppen kedves gesztusa, amikor Betlen János műsorvezetőt élő adásban küldte el Izraelbe.

Íme a videó:

De arra is érdemes visszaemlékezni, amikor a külföldiek földszerzéséről volt szó, a moratórium lejárta idején, és a pártelnök egy „Herr Salamon" nevű német állampolgár példájával mutatta be, hogy a Jobbik milyen feltételekhez kötné a „Salamon” földszerzését.

Ekkor még nem küldtek üdvözlő levelet a hazai zsidóságnak Hanuka alkalmából...

Gyöngyösi a zsidókat listázta volna a Parlamentben, de Izrael államot sem szerette

Mint emlékezetes, a ma már a magyar és az európai baloldalnak is erőteljesen udvarló Gyöngyösi Mártonnak is sikerült botrányt okoznia szélsőséges nézeteivel.

Gyöngyösi Márton Jobbik Forrás: Facebook

A leghíresebb eset az volt, amikor 2012-ben a zsidók listázásának szükségességéről beszélt a Parlamentben. Az esetből - jogosan - óriási, nemzetközi botrány lett.

Íme a videó:

De Gyöngyösi nem sokat dicsérte Izrael államot sem, Vonához hasonlóan számos Izrael-ellenes tüntetésen szólalt fel.

Az alábbi videóban, 2014-ben kifejtette, hogy szerinte „Izrael egy terrorállam, agresszor”.

Kulcsár Gergely többször is lebukott az antiszemitizmusával

Kulcsár Gergely volt az a jobbikos politikus, aki beleköpött a zsidó áldozatok emlékére felállított Duna-parti cipőkbe. De ő volt az is, aki a náci horogkeresztekből összerakott üdvözlőlevelet küldött a párttársainak újév alkalmából.

Forrás: Ripost

A fenti Duna-parti kép mellé a parlamenti képviselő a következő szöveget írta:

Kulcsár újabb botrányt azzal okozott, hogy egy horogkereszt formájú üdvözletet küldött körbe a jobbikos kollégáinak.

Forrás: Ripost

Az külön abszurd, hogy a mostani pártvezetés épp most szeretné újra csatasorba állítani az antiszemitizmusával lebukott Kulcsárt.

Botrány a XIII. kerületben

2015-ben az angyalföldi Jobbik is bizonyította, hogy antiszemita bunkó nemcsak országos, hanem helyi szinten is lehet az ember. A kísérletet Benke László, XIII. kerületi önkormányzati képviselő mutatta be.

Egy önkormányzati testületi ülésen találta meg ehhez a kellő alkalmat, amelyen a 92 éves korában meghalt Schweitzer Józsefre emlékeztek.

Benke egyedüliként ülve maradt a teremben, egyértelművé téve, hogy neki nincs miért főt hajtania egy országos főrabbi, nem mellékesen Széchenyi-díjas tudós emléke előtt.

Benkét sokan támadták, nem úgy a Jobbik vezetése, az élen Vona Gáborral, aki azonnal a védelmére sietett: Benke csupán a magánvéleményének adott hangot, és egyébként is, a hazai zsidók meg a magyarokat gyűlölik. Benke a mai napig a helyi Jobbik irodában tartja a fogadóóráit a XIII. kerület hivatalos honlapja szerint.

Janiczak és a Hitler-hasonmás

Országos botrány lett abból is, hogy Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere egy Hitler-hasonmással fotózkodott.

Forrás: Origo

A városvezető azzal érezte elháríthatónak a kritikát, hogy ha egy Elvis Presley- vagy egy George Bush-hasonmással fut össze, velük is fotózkodik.

Szávay István is lebukott a zsidózással decemberben

De nem kell évekre visszamenni az időben, hiszen, mint emlékezetes tavaly decemberben közölte a Hír TV azt a hangfelvételt Szávayról, amin arról beszélt, hogy egy szórakozóhelyen nácinak nevezték őt:

Arról is beszélt,

Szávay István Forrás: MTI

Szávay elismerte, hogy ő hallható a hangfelvételen, de azt tagadta, hogy megütött volna egy nőt. Az eset hatására azt ígérte, hogy visszaadja a mandátumát december végével, azonban ezt még továbbra sem tette meg. A párttársak pedig továbbra is falaznak neki.

Nem zárták ki az antiszemitákat

Nagy port kavart még 2016 végén a hazai közéletben, amikor Vona Gábor és Mirkóczki Ádám hanukai jókívánságokat küldött a hazai izraelita felekezetek vezetőinek. A köszöntés után a vecsési alapszervezet vallásgyalázó posztot tett ki a Facebookra.


A Vona által nyilvánosan emlegetett kizárás végül nem történt meg, megrovásra enyhült.

A párt ezzel jelezte, hogy továbbra is megtűri soraiban az ezért felelős személyeket. Az eset is bizonyította, hogy a bukott pártelnök csak egy bizonyos szintig vállalta a konfrontációt a radikális szárnnyal. Azaz, a Jobbikban mindig megúszták az antiszemiták.

Pörzse „lejátszaná”

2014 februárjában Pörzse Sándor – a Barikád volt főszerkesztője, Vona stábjának a korábbi tagja – az esztergomi zsinagógában azt mondta, hogy

Sneider „Roy” Tamás szkinhedvezérként tevékenykedett Eger környékén

Mint ismeretes, a pártelnöktől sem álltak távol a szélsőséges nézetek, hiszen Sneider Tamás a kilencvenes évek elején a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt, ami valójában skinhead csoport volt.


A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején az úgynevezett skinhead mozgalom volt a nemzeti radikalizmus külső megnyilvánulási formája. Ebben az egriek mind fizikai, mind szellemi tekintetben az élen jártak – nyilatkozta korábban Sneider.
Az akkor még Roy néven ismert politikus ellen 1992-ben vádat is emeltek, mert megvert egy cigány férfit.

Sneider Forrás: --

Néhány napja robbant az újabb bomba Sneider esküvői videójáról

De néhány napja került nyilvánosságra az a hír, hogy náci karlendítéssel pózolt esküvői fotózásán Sneider felesége. A HírTV birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán voltak rasszista és homofób viccelődések is.

Sneider Tamás és felesége Forrás: MTI - HírTV

Az eseményen megjelentek a párt vezető személyiségei – számolt be az esetről a Hír Televízió este hét órás híradója.

A két évvel ezelőtti felvételeken Sneider Tamás felesége, a Jobbiknak dolgozó jogász kétszer is a hitleri köszöntéssel pózolt a fotósoknak.

Az első karlendítés után jelezte a jelenlevőknek, hogy nem bánta meg a mozdulatot, és férje nyakában ülve még kétszer megismételte azt – derült ki a híradóból.

– egy másik, a Hír TV-hez került felvételen pedig az látható, hogy Sneider Tamás és neje remekül szórakozott, amikor a lakodalomban egyik barátjuk egy ismert televíziós műsorvezető állítólagos nemi identitásán viccelődött.

A paródiát előadó vendég, az afrikai származású Fekete Pákót, - ahogy gúnyoson fogalmazott -, Sneider Tamás „kedvencét” is utánozta, nagy sikert aratva.

– hangzik el a felvételen.

Az esküvőn a párt vezérkara is megjelent, ott volt Vona Gábor akkori elnök, Mirkóczki Ádám pártszóvivő és Szabó Gábor pártigazgató is.