Nem engedték be fia tárgyalásra, ezért majdnem halálra szúrta a feleségét

Vágólapra másolva!
A férfi és feleségének házassága megromlott, rendszeresek veszekedtek, ezért egy idő után az asszony elköltözött a rokonaihoz. Ennek ellenére együtt mentek a bíróságra, fiúk tárgyalására. Mivel a biztonsági őrök nem engedték be őket a bíróságra, a közeli borozóba mentek a férfi több ismerősével együtt. Ott a férfi megivott két sört aztán szidni kezdte a feleségét. Fenyegette, már ott elővette a kését. Akkor még nem szúrt.
Vágólapra másolva!

Végül az ismerősök rábeszélték, hogy menjen el a borozóból, de az utcán is folytatta a fenyegetőzést.

Ahogy a felesége kilépett a presszóból, fenéken rúgta. Aztán újra elővette a kését, és a mellkasánál, a szívénél próbálta megszúrni.

A szúrás a nő karját érte, mert elfordult.

A férfi nem sokkal később letartóztatták, de

a börtönből is naponta felhívta telefonon az asszonyt, azt mondta neki megöli, ha szabadul.

Az asszony amikor már nem bírta, feljelentést tett. A férfi ellen most vádat emeltek.