Csaknem egymilliárdos támogatás a VOLT Fesztivál területének

The Kills, Volt fesztivál 2018
Vágólapra másolva!
Kilencszázkilencvenmillió forint támogatást kapott a központi költségvetésből a soproni önkormányzat állami és önkormányzati tulajdonban lévő területek közműfejlesztésére zenei fesztiválok és más városi rendezvények megtartásához a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint.
Vágólapra másolva!

A kormány négy ingatlanra vonatkozóan adja a támogatást, amelyek

a Sopron és Harka közötti területen helyezkednek el, a Lővér kemping szomszédságában.

A beruházás megvalósítását követően a soproni önkormányzat az állami tulajdonú területeket zenei fesztiválok és egyéb városi rendezvények megtartásához használhatja.

A területeket beruházási célterületté nyilvánította a kormány.

Nézők a The Kills koncertjén a 2018-as VOLT Fesztiválon Fotó: Rockstar Photographers

Szintén a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, amely a Sopron rendezvényterületének kialakítására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.