Lebuktatta magát a Soros-egyetem

CEU plakátkampány
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki fake news média hetekig attól volt hangos, hogy a kormány elüldözte Soros György egyetemét Magyarországról. Ha ez igaz lenne, az egyetem biztos nem hirdetné magát a 2-es metró vonalán.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki média szerint „elüldözött” Soros-egyetem a 2-es metró vonalán hirdeti magyar akkreditációját – írta a Magyar Idők. A lapnak az egyetem rektorhelyettese, Enyedi Zsolt megerősítette, hogy

a Kossuth, a Batthyány, valamint a Deák téri állomások mozgólépcsői mentén találhatók a hirdetések.

Enyedi azt is elmondta, hogy korábban hasonló hirdetésekkel nem próbálkoztak népszerűsíteni a CEU magyarországi képzéseit, ez az első olyan plakátkampányuk, amivel a következő szemeszterre szeretnének hallgatókat toborozni.

A Soros-egyetem plakátkampánya a metróban Forrás: Magyar Idők

Az ellenzéki média ugyan előszeretettel állítja be a Soros-egyetem ügyét úgy, hogy azt kormányzati döntésekkel elüldözték, ám a fentiek is azt bizonyítják, hogy ez nem így van. Ugyanis mindössze

az amerikai akkreditációjú képzéseit viszik Bécsbe, miután Magyarországon nem jogosultak tengerentúli diplomák kiadására.

A Soros-egyetemmel kapcsolatban már 1993 óta folyt jogi vita, a helyzet tisztázását végül a 2017-es felsőoktatási törvény rendezte. A jogszabály szerint ugyanis a hazánkban működő külföldi felsőoktatási intézmények csak akkor adhatnak ki külföldi diplomát, ha a származási országukban is működnek, és ott székhellyel rendelkeznek.

Magyarországon jelenleg is számos külföldi egyetem jogosult külföldi diplomát kiadni, mint például a Boston University School of Law vagy a McDaniel College, illetve a neves európai egyetemek közül például az Oxford Brookes University.