Kutyagyilkos garázdálkodik egy székesfehérvári parkban

Kutya, tacskó, Barcs, Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Vágólapra másolva!
Egyik sétáján ehette meg a földről a gyilkos falatot egy kistestű házi kedvenc, nem élte túl - írta meg a kutyabarathelyek.hu a Feol.hu információi alapján. Kiderült, hogy nem ez volt az első eset a Technika Háza melletti zöld területen, ahol a kutyások és nem kutyások között egyre nagyobb a feszültség. 
Vágólapra másolva!

Ugyanazon a környéken sétáltak a gazdival, ahol mindig szoktak.

– mondta Málna gazdája a Feol.hu-nak a zárójelentéssel a kezében, amelyben az áll, hogy

megmérgezték a kutyáját.

Málna tehát a sötétben bekaphatott egy apró falatot, feltehetően emiatt pusztult el.

A kisállat elvérzett, nem tudták megmenteni.

A családban Málna volt az egyetlen kiskutya, családtagként szerették őt.

– tette hozzá a gazdi.

illusztráció Forrás: Police.hu

A fejér megyei portál utána járt a méregezésnek és kiderítette, hogy az eset nem egyedi, egy helyi kutyástól megtudták, hogy

Azt mondták, kiéleződött a helyzet a kutyások és a nem kutyások között, és sok keserű tapasztalat gyűlt fel mindkét félben.

- tette hozzá a kutyabarathelyek.hu.

A kutyatartók abban bíznak, hogy térfigyelő kamerát helyeznek ki a parkba, és így kiderülhet, ki mérgezi meg a kedvenceiket.

"Addig viszont nem marad más, mint a megelőzés és a védekezés, ami igen nehéz feladatot állít a kutyások elé - főleg olyan esetben, mint szegény Málnáé. Egy kölyökkutyát nagyon nehéz megtanítani arra, hogy nem szabad felenni semmit. Természetes kíváncsiságuk a világ megismerésére irányul, minden érzékszervüket bevetik ennek érdekében" - olvasható az állatbarát oldalon, amely további tanácsokat is ad. Azt írták,

a tanítás és az odafigyelés fegyver lehet a mérgezett falatokkal szemben.