Ne lepődjön meg, ha a napokban piros hó esik

2019.02.01. 09:46

Ma reggel még sok helyen esett a hó, de délutánra szinte mindenhol az eső váltja fel. Napközben emellett a hőmérséklet jelentősen megemelkedik, szinte az őszt idézi majd az időjárás, hiszen a nappali átlaghőmérséklet 10 fok felé emelkedik majd. A borongós idő a hétvégén is tart majd, ráadásul jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezik hazánk fölé, ami esővel, hóval együtt mosódik majd ki, pirosra színezve a hópelyheket, esőcseppeket – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

 Pénteken napközben erősen felhős vagy borult lesz az ég. A kezdetekben főként északkeleten lehet kisebb havazás, hószállingózás, majd délutántól egyre többfelé ered el az eső. Megélénkül a déli szél, megkezdődik az enyhülés. A hőmérséklet 3 és 9 fok között alakulhat.

Szombaton is gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan előfordul eső, zápor a déli szél viharossá fokozódhat. 6 és 16 fok közé melegszik a levegő, északkeleten lehet a leghűvösebb.

Hétvégére is marad az esős, borongós időForrás: Csudai Sándor - Origo

Vasárnap marad a borongós idő, főleg délután alakul ki többfelé eső, zápor, néhol akár zivatar is. A csapadékban itt már jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezik hazánk fölé, ami esővel, hóval együtt mosódik majd ki, összekoszolva ezzel az autók karosszériáját, ablakokat, illetve szerencsésebb esetben narancssárga naplementét is eredményezhet. A hőmérséklet 7 és 15 fok közötti alakul.

Hétfőn egy hidegfront érkezik, emiatt visszaesik a hőmérséklet, és átmenetileg csökken a felhőzet. Néhol előfordulhat zápor. 5 fok körüli értékeket mérhetünk.

Kedden erősen felhős lesz az ég, és szórványosan alakul ki eső, havas eső, a dunántúli hegyekben havazhat is. 3 és 7 fok között alakul a maximum.