Egy győri rendőr felelőtlenül viselkedett a bemutatón, ezért több gyerek megsérült

Vágólapra másolva!
Vádat emelt egy rendőr ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, mert a férfi egy bemutatón megengedte az általános iskolásoknak, hogy könnygázgránátot lőjenek ki. Öt gyerek sérült meg a bemutatón. 
Vágólapra másolva!

A bemutató tavaly áprilisban volt, a Készenléti Rendőrség győri épületében.

Az egyik tanuló a bemutatón megszerzett egy könnygázgránátot, azt egy gránátvetőben helyezte el, amit egy másik gyerek beindított.


Összesen öt gyerek könnyebben megsérült, de rajtuk kívül még 83-an veszélyben voltak.

A vádirat szerint az egyik rendőr a könnygázgránát kezelésére vonatkozó előírásokat nem tartotta be, és a foglalkozási szabályok megszegésével a bemutatón részt vevőket közvetlen veszélynek tette ki.