Semmire sem ment az ellenzék a nevetséges botránypolitizálással

2019.02.06. 10:54

A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki pártok a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat - mondta Tóth Erik, az intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Tóth Erik azt mondta, az ellenzék decemberi „botránypolitizálása" nem érintette a Fidesz-KDNP támogatottságát, amely továbbra is 50 százalék felett van a biztos választók körében.

Az elemző szerint a kormánypártok magas népszerűsége a kormányzati munka rendkívüli stabilitásának és rendkívül magas minőségének, valamint az ellenzék bénázásának köszönhető.

Tóth Erik az ellenzéki főpolgármester-előválasztásról azt mondta, a pártok elkezdtek veszekedni arról, hogy szükség van-e második fordulóra. Véleménye szerint ez arra vezethető vissza, hogy az első fordulón nagyon kevesen vettek részt, ezért az ellenzék egy része megpróbálja az előválasztás legitimációját megkérdőjelezni. Előfordulhat, hogy mégis több ellenzéki jelölt indul majd az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri tisztségért - tette hozzá.

Mint ismeretes, a Nézőpont Intézet januári, kivételesen nagy, ötezer fős mintára készült személyes kutatásából kiderült: a felnőtt társadalom 39 százaléka szimpatizál a kormánypárttal, és egy most vasárnap tartandó választáson a Fidesz-KDNP 54, a Jobbik 13, az MSZP-Párbeszéd szövetség 10, a DK 7, az LMP 5, a Momentum Mozgalom 4, az MKKP és a Mi Hazánk Mozgalom 3-3 százalékot szerezne.

Ebből pedig kristálytisztán következik, hogy a decemberi tüntetések nem ártottak a kormánypártok társadalmi támogatottságának, de az ellenzéknek sem használtak. Jól látszik, hogy a baloldali pártok továbbra sem tudtak új szimpatizánsokat megszólítani, az ellenzéki tüntetések nem segítettek az ellenzékéknek a táborukat növelni.

A legnagyobb vesztes pedig a Jobbik volt, az identitászavaros áljobboldali pártnak fél év alatt sikerült 7 százalékkal csökkentenie a támogatottságát a legvalószínűbb listás eredményt tekintve. Összesen mintegy 250 ezer támogatót veszített el a Jobbik tavaly augusztus óta.

A párt a társadalmi támogatottságát pont ott veszítette el, ahol korábban a legerősebb volt: a fiatal 18-29 évesek körében 8, a szakmunkás végzettségűek esetében 7 százalékponttal kevesebben szavaznának most vasárnap a pártra, mint 2018 augusztusában, de a községben élők körében is hat százalékpontot eset a párt népszerűsége.

Az EP-választáson is kétharmada lenne a kormánypártnak, ugyanis a kutatásból kirajzolódott, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség a lehetséges 21 mandátumból 14-et szerezne meg. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik hármat, a MSZP-P kettőt, egy-egy mandátum jutna a Demokratikus Koalíciónak, valamint a régóta először öt százalékra visszakúszó LMP-nek.

Botrány botrány hátán a Jobbikban

Az egykori nemzeti radikális hívószavakkal operáló, mára arcát vesztett és Gyurcsány Ferencék felé egyre szorosabban húzódó politikai alakulatnál gyakorlatilag nem telik el nap botrány nélkül. Különösen igaz ez a párt elnökére, Sneider Tamásra.

Nemrég például megjelent a videofelvétel, amelyen felesége náci karlendítésekkel üdvözölte az esküvőjén megjelenteket, de büszkén kérkedett a cigányok agyonütésével, leszólta a zsidó vallást, de még egy mozgássérült férfit is képes volt bántalmazni. És mit tesz mindezek után a Jobbik elnöke? Rendkívül bátor módon folyamatosan megpróbálja elterelni a szót kellemetlen ügyeiről. Így viselkedik tehát egy felelős politikus. Egészen konkrétan elkezdte használni a tinilányok csodafegyverét, az Instagramot. A lépés érdekessége az volt, hogy Sneider a karlendítős videó nyilvánosságra kerülésekor éppen azt kifogásolta, hogy a média belépett a magánéletébe.

Ráadásul a szakadék felé megállíthatatlanul közeledő pártnál a sorozatos botrányok után most már maga az egyébként felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Sneider Tamás dobta be a köztudatba, hogy meg kellene szűnniük, ugyanis az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a párt tiltott támogatást használt fel kampányában. Ami azért felfoghatatlan, mert egyébként a Jobbik évente 2,7 milliárd forint költségvetési támogatást kap alapvetően a frakció és az alapítvány működési költségeire, tehát ilyen szempontból van bőven pénzük.