Újra bíróságra kell mennie az ismert magyar színésznek

Vágólapra másolva!
Újra bíróságra kell mennie Oszter Sándornak. A színészt korábban befolyással üzérkedéssel vádolták, ügyében júniusban született felmentő ítélet. Az azonban nem jogerős döntés volt. A Blikk információja szerint hamarosan másodfokon folytatódik az eljárás.
Vágólapra másolva!

mondta a Blikknek a színész ügyvédje, Balogh Gábor.

Bár első fokon felmentették Osztert, az ügyészség fellebbezett, hogy állapítsák meg a bűnösségét, valamint minden bizonnyal a korábbi büntetési tétel kiszabását is kérik, azaz letöltendő börtönbüntetést.

Korábban Oszter Diósjenői vadászkastélya mögött mesterséges tavat hozott létre. Csakhogy a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vízügyi és Vízvédelmi Hatóságága szerint Oszter eltérítette a helyi patakot, így abból jogellenesen használta a vizet a tóhoz. Eljárás is indult az ügyben.

Ebben az ügyben már megkezdődött a közigazgatási eljárás a bíróságon, jelenleg a bizonyítási szakaszban járunk – mondta az ügyvéd.