Léduska, aki nem ismeri az idegen szavakat, ezért homofóbiát lát mindenhol

Vágólapra másolva!
Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója és a Magyar Nemzet főmunkatársa, a kiváló balettművész és publicista most tényleg minden diséretet megérdemel. Ritka kinccsel ajándékozta meg ugyanis a Facebook-követőit, és most már így az Origo olvasóit is. Egy magát Léduskának nevező hvg-alkalmazott egy Facebook-bejegyzésében homofóbnak minősített egy kiváló, elismert tudósnőt, pusztán azért, mert heteroanamnézist tart. Azt hitte Léduska, hogy ez azt jelenti, hogy a szakpszichológus, pszichiáter asszony megmondja, melyik gyerekből lesz homoszexuális. A szó természetesen mást jelent. Azóta Léduskán nevet az internet.
Vágólapra másolva!

Apáti Bence találta tehát a hvg-alkalmazott kínos mondatát. (És idéz emellett szellemesen egy másik hvg-s alkalmazottól is az ellenzéki álhírgyárból. Attól a „független” hvg-stől, aki a Gyurcsány-kormánytól több mint százmillió forintot kapott egy propagandarajzfilm-szerűségre.)

Forrás: Facebook

A heteroanamnézis a betegre vonatkozó, de másoktól (szomszéd, gyermeknél általában a szülő, balesetnél a tanúk) nyert anamnesztikus adatok együttese, ami részben a beteg kooperáló készségének bármely okból való csökkenése-hiánya miatt (eszméletlenség, beszűkült tudatállapot, kiskorú, csökkent értelmi képességű), részben az adatok további alátámasztása érdekében szükséges. Ide sorolhatjuk a beteg korábbi orvosi dokumentációját, betegségi igazolásait, vizsgálati leleteit, kórházi zárójelentéseit.

Bagdy Emőke az egyik legkiválóbb, legtekintélyesebb magyar klinikai pszichiáter, professor emerita. Egy nemzetközileg is elismert tudós. Éppen a napokban szerepelt a Figyelő címlapján, ugyanis kiváló interjút készítettek a professzor asszonnyal. Feltehetően ez dühítette fel Léduskát, és ezért titulálta – a maga gyáva módján – homofóbnak a tudósnőt.

A hvg-dolgozóról egyébként tudni lehet, hogy gyűlöli a kormányt, és nagy híve a baloldali ellenzék és a náci Jobbik összeborulásának. A bukott pártelnök feleségének lényegében ő a sajtósa. De érdemes belenézni Facebook-oldalába:

Egy hozzászóló például miniszterelnöknek ajánlja a bohóckodó Léduskát, ezt Vona felesége like-olta. Mi más is lehetne az alább látható propagandista:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

A magát Léduskának hívó hvg-alkalmazott tehát Vona Gábor felesége körül sertepertél, ő volt a hoppmesternő Vona Krisztina könyvbemutatóján. (Itt hívta Vonáné a férjét hülyegyereknek.)

Forrás: pictame.com

Vona Kriszta könyvét aztán persze ajánlja elolvasásra.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Like-olós poszt. Szerinte Bayer Zsolt nem író, ő saját magát, illetve Vona Gábor feleségét viszont annak tartja.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Vona felesége „Léduskát” a barátnőjének nevezi.

Forrás: Facebook

Ő tehát a magát Léduskának nevező hvg-alkalmazott.

Így tehát a Gyurcsány-kormánytól százmilliónál is több pénzt kapott kisprovokátor, a Billy Elliotról álriportot készítő Havas Henrik-tanítványnő, vagy éppen az Origo összes dolgozójának szexuális erőszakot kívánó kisújságíró után újabb, rendkívül sikeres hvg-alkalmazottal ismertethetjük meg az Origo olvasóit.

Végezetül, Léduskának javasoljuk, ha esetleg azt olvassa majd, hogy egy tudós foglalkozik a homonímiákkal is, várjon néhány pillanatot, és azért ne jelentse fel a gendercsendőrségnél a nyelvészprofesszort.