Ismét tüntet Budapesten a Soros-lista

Budapest, 2019. február 10. Résztvevők a Fiatalok a demokráciáért elnevezésű civil szerveződés hídfoglalásán a budapesti Lánchídon 2019. február 10-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Ismét tüntet Budapesten a Soros-lista – hívta fel rá a figyelmet Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a bevándorláspárti ellenzék 20 fős, nevetségbe torkoló úgymond tüntetésére reagálva.
Vágólapra másolva!

"Gyurcsány vezetésével, a szocialistákon át a Momentumig, Hadházy Ákos, Karácsony Gergely kéz a kézben a Jobbikkal adnak elő egy közös színjátékot" – közölte Hidvéghi Balázs.

Idős résztvevők az úgymond Fiatalok a demokráciáért elnevezésű ellenzéki tüntetésen, a budapesti Lánchídon 2019. február 10-én. Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy

Rámutatott arra, hogy három és fél hónap múlva európai parlamenti választások lesznek, amelynek a tétje óriási, hiszen

az emberek véleményt mondhatnak a bevándorlásról.

"Ezeket a pártokat és a politikusokat az köti össze, hogy mindannyian a bevándorláspárti oldalra álltak. Ha rajtuk múlna, akkor Magyarországból is bevándorlóországot csinálnának, és készek alávetni magukat a Brüsszel és a Soros-hálózat minden elvárásának, ezért ma már odáig mennek, hogy a baloldaliak egy náci párttal együtt tüntetnek Budapesten" – hívta fel rá a figyelmet.

Hidvéghi Balázs kijelentette:

"Mi a magyarok oldalán állunk, nemet mondunk a bevándorlásra" - közölte.