Három nagy kutya támadt rá biciklisekre Debrecenben

Vágólapra másolva!
Egy életre elment a kedvem attól, hogy az Erdőspusztákon biciklizzek – mondta egy debreceni férfi a Hajdú Online-nak. Néhány hete barátjával túráztak, amikor Debrecen szélén két helyen is kutyák támadtak rájuk. Méghozzá nagyok.
Vágólapra másolva!

A férfi szerint az, hogy életben vannak, csak annak köszönhető, hogy jó formában vannak.

Először az egyik út melletti tanyáról indult meg feléjük egy németjuhász és egy nagy, fekete keverék, aztán később a kijelölt turistaösvényen haladva, egy kisebb házcsoportnál rontott rájuk egy nagy, barna kutya.

Mindkétszer el tudtak menekülni, de csak azért, mert nagyon gyorsan tekertek.

Ezen a részen az elmúlt időszakban több hasonló támadás is történt.