A migráció miatt komoly biztonsági kockázatot jelent a balkáni helyzet

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, a migrációs nyomás miatt komoly biztonsági kockázatot jelent a balkáni helyzet. Bosznia-Hercegovinába két irányból, Albánia és Montenegró, valamint Szerbia felől érkeznek a migránsok.
Vágólapra másolva!

Bakondi György az M1 csatornán azt mondta, a migráció bizonyos körzetekben - mint például a magyar határtól 70 kilométerre lévő bihaci járásban - erőteljesebb. Az ottani helyzet tarthatatlanságát jelzi az is, hogy már nem csak helyi nyilatkozatok szólnak arról. A bosnyák honvédelmi miniszter is bejelentette, a migránsok kísérletet tesznek arra, hogy tömegesen, kontrollálatlanul, illegálisan bejussanak az országba.

A belbiztonsági főtanácsadó azt mondta, a magyar kormány figyelemmel kíséri a magyar határt érintő fenyegetettséget.

Bakondi György azt is mondta, hogy Soros György, - a migráció, a beáramlás és a nyílt társadalom közismert hirdetője – most egy cikkben kapcsolódott be az európai parlamenti választási kampányba. Ráadásul nemcsak Frans Timmermanst, a szocialisták csúcsjelöltjét, az Európai Bizottság alelnökét támogatja, hanem támadást intézett azon országok ellen is, amelyek a nemzeti érdekeket tartják szem előtt, mint például Magyarország.