A DK-t nem érdeklik a Zsidó Világkongresszus vezetőjének intelmei

2019.02.12. 16:11

Ronald S. Lauder hétfőn aggodalmát fejezte ki, hogy az ellenzék együttműködne a Jobbikkal, Gyurcsányék kedden zárójelbe tették szavait. 

Tegnap kora este beszámoltunk róla, hogy Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője példátlanul keményen bírálta az egész magyar ellenzéket. Miután Magyarországra látogatott, arra jutott, hogy a Jobbik nem tudott leszámolni múltjával, nem sikerült eltávolodnia az antiszemita gyökereitől. Éppen ezért, ameddig érdemben nem változik meg a Jobbik, óva intette a magyar pártokat a szélsőjobboldallal való együttműködéstől. A balliberális média agyonhallgatta a zsidó vezető nyilatkozatát, a balliberális pártok is legszívesebben így tettek volna.

A DK zárójelbe tette Lauder figyelmeztetését

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese és Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivője tartott sajtótájékoztatót kedden, aminek a végén utóbbi megkapta kérdésként, hogy a DK „abszolút nyitott a Jobbikal való együttműködésre”? A DK-s politikus megkerülős válasza így nézett ki: „A Demokratikus Koalíció azokkal a pártokkal, civil szervezetekkel, szakszervezetekkel hajlandó együttműködni, amelyek az Orbán-kormány megbuktatásában érdekeltek.” A riporter nem adta fel, hogy érdemi választ csikarjon ki a Gyurcsány-párti politikusokból, és felhozta a tegnapi Lauder-nyilatkozatot, azt tudakolva, ez eltántoríthatja-e őket az együttműködéstől. Ezúttal nem Gréczy, hanem Arató beszélt mellé, aki a következőképpen indított: „Természetesen ez egy nagyon  fontos vélemény, mi mindig odafigyelünk a jelentős nemzetközi szervezetek véleményére.” Hogy aztán hozzátegye: „Mi azt látjuk, hogy Jobbik van abban a helyzetben, hogy eloszlassa az aggodalmakat, bízunk abban, hogy Jobbik folytatja azt az utat, amit megkezdett.”

Gréczy Zsolt DK-szóvivőt nem tántorították el Ronald S. Lauder intelmei a Jobbiktól való összefogástólForrás: MTI/Máthé Zoltán

Nincs semmi meglepő benne, az MTI hétfői beszámolója szerint ugyanez volt a forgatókönyv Rónai Sándor, a párt szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatóján, amelynek a végén megkérdezték tőle, a DK osztja-e Laudernek azt a véleményét, miszerint a „Jobbik az ördög maga”. A Gyurcsány-párti politikus kitérve a válaszadás alól azt felelte, hogy az Orbán Viktor utáni világnak az egymás és az alapvető jogok iránti tiszteletre kell épülnie. „Ennek az alapvetésnek kell egybekovácsolnia az ellenzéket” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK