Az ország egyik kedvence lett a 95.8 Sláger FM

Sláger FM
Vágólapra másolva!
Egyre népszerűbb a hazai rádiók között a Sláger FM. A rádió február 2-án tért át a 95.8 MHz-es frekvenciára, ezzel mintegy 2,5 millió hallgatót elérve. Az átállásnak köszönhetően Kecskemét, Cegléd, Miskolc, Szolnok, Veszprém, Szekszárd, Dunaújváros lakosai is hallgathatják a Sláger FM-et, de jó idő esetén még Szombathelyről is fogható a csatorna.
Vágólapra másolva!
A Sláger FM 95.8 folyamatosan a legnépszerűbb rádiók között szerepel Forrás:Sláger FM

20 éves szakmai tapasztalat a Sláger FM mögött

Mint ismert, a Sláger FM a korábbi Rock FM 95.8-as sávját megvásárolva sikeres üzletet kötött:

február másodika óta 2,5 millió embert ér el,

ezzel a legnagyobb lefedettségű regionális csatornák egyikévé vált.

A frekvenciaváltásra azért került sor, mert a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nem hosszabbította meg a rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. A Radu Morar tulajdonában lévő Tematic Media Group ezt követően megvásárolta a korábban a 95.8 Mhz-en rádiót működtető kft-t, ahol így a Sláger FM folytatja a sugárzást.

A Médiatanács engedélyének köszönhetően a 95.8 Mhz-es frekvenciára költözött Sláger FM-en ugyanazokat a zenéket, műsorokat és műsorvezetőket hallhatják, mint korábban" – mondta Radu Morar.

„Ezzel az üzleti döntéssel nemcsak a Sláger FM-et mint csatornát mentettük meg sikeresen, hanem mellette több mint 50 slágeres családot is!

- tette hozzá Radu Morar.

A Sláger FM február óta mintegy 2.5 millió hallgatót ér el Forrás: Sláger FM

A korábbinál kétszer nagyobb lefedettségű frekvenciának köszönhetően

február másodika óta Kecskemét, Cegléd, Miskolc, Szolnok, Veszprém, Szekszárd, Dunaújváros lakosai is hallgathatják a Sláger FM-et, de jó idő esetén még Szombathelyről

is fogható a csatorna.

Több tízezer forintot nyerhetnek a hallgatók

A megduplázott elérést kihasználva a rádió szándéka a hallgatottság megkettőzése.

Ennek részeképp új nyereményjátékot szervezett, amelyben naponta többször 95 800 forintot nyerhetnek a hallgatók.

Az átállást követő első nap már 30 ezer hallgatói SMS érkezett. A költözéssel egy időben indult a 95.8 Sláger FM „Kapcsolj át, Baby, a Slágerről a Slágerre!" jelmondatú kampánya, mely többek között az RTL Magyarország, a TV2 Csoport, a Viacom csatornáin, a Mediaworks, a Marquard, a Centrál Média felületein, óriásplakátokon, épülethálón, járműreklámon és a közösségi médiumok felületein is megtalálható. A frekvenciaváltással a Sláger FM hirdetői is jól járnak, mivel a 2019-ben bekövetkezett rádiós piaci változások nyomán a csatorna versenybe szállt a megszűnt rádiók hallgatóiért is.

Folyamatosan a legnépszerűbb rádiók között a Sláger FM

A NMHH - Kantar Hoffmann – M-Meter negyedik negyedéves mérés eredményeiből kiderült, hogy

naponta több mint 5,8 millióan, míg hetente több mint 7 millióan hallgatnak rádiót az országban.

Sláger FM 95.8 Forrás: Sláger FM

Eszerint országosan a 15 éves vagy annál idősebb lakosság 69%-a napi szinten, míg 85%-a heti rendszerességgel hallgat rádiót. Budapesten a 15 éves vagy annál idősebb emberek 59 százaléka naponta, míg 79 százaléka heti rendszerességgel hallgat rádiót.

A budapesti mezőnyből kiemelkedik a Sláger FM: 2018-ban, hallgatottság tekintetében folyamatosan a top rádiók között szerepelt,

az év folyamán sokszor lett Budapest és Pest megye leghallgatottabb rádióadója.