Vágólapra másolva!
Június 29. és augusztus 7. között Budapesten kerül megrendezésre a 15. Maccabi Európa Játékok. Az esemény lebonyolítására létrehozott EMG 2019 Sport Kft., illetve a mögötte álló Maccabi VAC Egyesület, a Mazsihisz és az MTK Budapest vezetői hétfőn együttműködési megállapodást írtak alá a zsidó közösségi média képviselőivel, a Heti TV, a Breuerpress, a Kibic Magazin, a mazsihisz.hu, az Új Élet, a Szombat főszerkesztőivel.
Vágólapra másolva!

György Bence a játékok kommunikációs igazgatója elmondta, a verseny célja – többek között a zsidó közösség megerősítése, valamint az, hogy egy szép eredményt érjen el a magyar csapat, a magyar zsidóság, hogy nem csak a vallás gyakorlásában, a kultúrában, hanem a sportban is erős közösséget képes alkotni. Hozzátette, a Maccabi Európa Játékokat meg lehetne csendben is tartani, de a szervezők nem ezt akarják, hanem éppen azt, hogy sokan halljanak róla, legyen hatása az eseménynek. Ehhez hívják partnernek a hazai zsidó médiát is.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a játékok megszervezésében a magyar kormánynak sokat lehet köszönni, hiszen

a támogatásuk nélkül Budapest el sem nyerte volna a rendezés jogát, a hírek szerint a támogatás összegét is megemelték ötmilliárd forintra.

A játékok megszervezése egy bonyolult rendszerben történik, ahol voltak és mindig is lesznek súrlódások – fűzte hozzá Heisler András, de mindezek mellett pont az lenne a legfontosabb a zsidó média részéről, hogy azt emeljék ki, amiért lehet lelkesedni a Maccabi Európa Játékokon.

Két és félezer zsidó sportoló érkezik Budapestre, 24 sportágat képviselve, lesz egy sportesemény, ami a zsidó kultúrához, tradícióhoz fog kapcsolódni, ami egyedülálló, és amit mindenképpen hangsúlyozni kellene. A zsidó közösség számára az is fontos – mondta el a Mazsihisz elnöke, hogy elindult annak a projektnek az előkészítése, aminek köszönhetően a Macabbi Európa Játékok után egy zsidó kulturális és sportközpont jön létre a magyar fővárosban. Amennyiben ez sikerül, megkapva hozzá a szükséges kormányzati támogatásokat, akkor egy projekt jön létre, ami a magyarországi zsidóság jövőjét fogja szolgálni.

Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke ismertette a szervezete álláspontját, kiemelve, a zsidó sajtótól abban kéri a segítséget, hogy írjanak a játékokról, a sikeres megrendezés egy közös célja a szervezőknek és a zsidó közösségnek, a zsidó sajtónak. A verseny kezdetéig a Maccabi VAC még várja a sportolók jelentkezését a magyar csapatba, ezért is tartotta fontosnak a zsidó sajtó segítségét.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke fontosnak tartotta megjegyezni, a Maccabi Európa Játékok és a Maccabi Világjátékok nagyon komoly sporteseménynek számítanak,. az európai játékok először érkezik Közép-Európába.

Magyarországon még nem volt ilyen multi sportesemény, ahol ennyi sportágban mérnék össze erejüket, tudásukat sportolók.

Hozzátette azt is, mindenki így tekint a budapesti Maccabi Európa Játékokra, a három főszervező, a mögöttük álló önkéntesek, segítők. Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy a szervezők szándéka az, hogy ez egy jókedvű esemény legyen, ahol mindenki jól érzi magát. Az is biztos – fűzte hozzá, hogy nem szeretnének erőltetetten patetikus rendezvényt szervezni, itt minden összeáll majd, a teljesítmények megszületnek az eredmények, a vendéglátás, a kulturális események tekintetében. Azaz, olyan jókedvű eseményt szeretnének szervezni, ami sok tízezer ember lelkében, szívében hagy majd nyomot.

Az MTK elnöke megerősítette a már elmondottakat, amikor először merült fel bennük a Maccabi Európa Játékok budapesti helyszínen történő megrendezése, akkor a sport és közösségi, kulturális sikereken túl az is volt a kimondott céljuk, hogy később létrejöjjön a fővárosi zsidó közösség számára egy kulturális és sportközpont is, amire még nem volt példa. Mindezekhez sikerült plusz forrásokat is megtalálni egy kormányzati döntvénynek köszönhetően, így ki lehet jelenteni, ez a projekt meg fog valósulni 2022-ig.

Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője, mint Holokauszt túlélő megjegyezte, nagy öröm számára, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik nem fél.

Deutsch Tamás a Heti Tv azon kérdésére, hogy lehet-e valamilyen üzenete annak, hogy a Maccabi Európa Játékok szervezői a hazai zsidó sajtó képviselőivel állapodtak meg, miközben a magyar miniszterelnök éppen úton van Jeruzsálembe, ahol a V4-es országok vezetőit fogadja Benjamin Netanjahu elmondta, ez nem egy megtervezett eseménypár, de az élet nagy dramaturg. Megerősítette a köszöntők során elhangzott gondolatokat, mely szerint büszkeséget jelent, hogy Budapest lehet a házigazdája a 15. Maccabi Európa Játékoknak, a nagyon fontos sport, kulturális, közösségi és vallási eseménynek.

Európa egyik legnagyobb zsidó közössége él Magyarországon, túlnyomórészt Budapesten, ma nincs olyan város, ahol nagyobb biztonságban élhetnek a zsidó közösség tagjai, mint Magyarországon és annak fővárosában.

Ennek kapcsán arról beszélt az MTK elnöke, a Fidesz EP képviselője, hogy nagy örömet jelent a visegrádi országok és Izrael egyre jobb kapcsolata, amely először a tavalyi budapesti megbeszélésen öltött testet és ami most folyatódik immár Jeruzsálemben.

Hozzátette, az Európai Unió gazdasági növekedésének a motorját jelentik a V4-es országok, például Magyarország gazdasági növekedése a nyugati országokénál is jelentősebb. Mindezek mellett ezek az országok, amelyeket ugyan különböző pártállású kormányok vezetnek, a tömeges, illegális bevándorlás elutasításának a kérdésében teljes közöttük az egyetértés. Miután ebben egyetértenek ezek az országok, így hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a térség biztonságos maradjon az itt élő zsidó közösség számára. Ez pedig Izrael számára jelent egy alapvető szempontot, mely szerint számukra is fontos, hogy a diaszpórában élő zsidó közössé biztonságban élhessen.

Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy a Maccabi Európa Játékoknak az is a sajátossága, hogy meghívottként eljönnek nem európai zsidó sportolók is, most Kanadából, az Egyesült Államokból, Argentínából, Ausztráliából.

Nagyon sok zsidó magyar, magyar zsidó sportoló öregbítette a magyar nemzet hírnevét a világban, az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd is egy büszke magyar zsidó volt. Hozzátette azt is, a reményeik szerint majd a Maccabi Európa Játékokon szereplő eredményes magyar sportolókra is büszke lesz a nemzet.