Több baleset lassítja a forgalmat, ezekre figyeljen, ha autóba ül

Vágólapra másolva!
Több baleset történt a főutakon és az autópályákon, ezek miatt forgalomkorlátozásra kell számítani – tájékoztat honlapján az Útinform. 
Vágólapra másolva!
  • Az M0-s autóúton a 70-es km-nél két autó ütközött össze majd gyulladt ki. A Megyeri-híd felé a főpályán jelenleg áll a forgalom. A mellette lévő elosztó ágon egy sávon haladhat a forgalom. Ugyanitt csak az M5-ös irányába a korlátozott látási viszonyok miatt több autó koccant össze, ezzel ott korlátozva a belső sáv forgalmát.
  • Felborult egy kamion az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr térségében. A 123-as km-nél a szétszóródott törmelék miatt egy sávon haladhat a forgalom az odaérkezőknek várakozni kell. A torlódás jelentős, még ajánlott Győrön keresztül kerülni.
  • A 3-as főúton Csobád és Forró között árokba hajtott egy busz. A a 216-os km-nél félpályán haladnak a járművek.
  • Az M1-es autópálya Bővítési munkálataihoz kapcsolódóan a következő egy hónapban Budapest felé a 104-es és a 100-as, illetve Győr felé a 97-es és a 101-es km szelvények között a leállósáv zárása mellett munkavégzés folyik reggel 8:00-tól délután 17:00-ig.

Forgalomkorlátozás az autópályákon

  • Az M0-s autóút és az M7-es autópálya csomópontjában burkolathibák miatt vezettek be korlátozást. Az M0-s autóúton az M5-ös felől érkezve az M7-es Balaton felé vezető oldalára történő felhajtásnál a két sávból csak egy sáv járható.
  • Lezártak egy forgalmi sávot az M1-es és az M0-s autóút csomópontjában. A Tatabánya felől érkezők az M0-s autóútra vezető két sávból csak a belső sávot használhatják.

  • Fontos, hogy az M1-esen Budapest felé már az M0-ra való felhajtás előtt a biatorbágyi felhajtótól egészen az M0-s autóútig a külső sávot lezárták, így az 1-es főútról Biatorbágynál az M1-esre felhajtók csak egy rövid gyorsítósávot használhatnak, és az M0-s autóútig csak két sávon haladhatnak.

  • Az M0-s autóút déli szakaszán, az M5-ös felé a 3-as km-nél a szélső sávot továbbra is zárva tartják. A lezárás az M7-esre való kihajtást nem zavarja.