Mélyülő válság: idő előtt bukhat az MSZP elnöke

UJHELYI István; TÓTH Bertalan; KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2018. szeptember 16. Ujhelyi István szocialista politikus (j) Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az MSZP, DK és Párbeszéd a Sargentini-jelentés kapcsán szervezett tüntetésén Budapesten, a Bem téren 2018. szeptember 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az őszi önkormányzati választás után tisztújító kongresszust tart az MSZP, így rossz szereplés esetén Tóth Bertalan félidőben távozhat a párt éléről – értesült a Magyar Nemzet. A pártban két EP-képviselővel, valamint meggyőző számú polgármesterrel lennének elégedettek a pártban, a legfrissebb felmérések szerint azonban ennek nincs túl sok realitása. Az MSZP elnökének papíron 2020 júniusáig tart a mandátuma, idő előtt leválthatják.
Vágólapra másolva!

Hiába szerzett két évre, a következő év júniusáig mandátumot, könnyen lehet, hogy Tóth Bertalannak félidőben távoznia kell az MSZP éléről. A májusi uniós választást követő őszi önkormányzati voksolás után ugyanis tisztújító kongresszust tartanak a szocialisták, ahol a gyászos szereplés után szinte biztosan leváltják a jelenlegi elnököt – értesült a Magyar Nemzet a párt elnökségétől. A lap szocialista forrásokra hivatkozva azt írta, hiába lett a párt európai parlamenti (EP) listájának vezetője, Tóth nem készül Brüsszelbe, minderre a súlyos belső feszültségek enyhítése miatt volt szükség, ami

Ujhelyi István és Szanyi Tibor, illetve a mögöttük álló erők rivalizálása miatt alakult ki.

Mindkét politikus az MSZP EP-listájának élén szerette volna magát látni, ám mivel egyiküknek sem volt döntő legitimitása, ezért alakult ki a Tóth-Ujhelyi-Szanyi sorrend. Csakhogy ez átmeneti megoldás lehet, mivel a szocialisták – egy korábbi döntés értelmében – közösen indulnának a Párbeszéddel, Jávor Benedeknek szánták a közös lista harmadik helyét, ezzel viszont Szanyi szorulna vissza a negyedikre. A szocialisták elnöksége azzal kalkulál, hogy a közös listának legalább tizenhárom százalékos támogatottságot kell kapnia ahhoz, hogy az első három hely biztos befutó legyen, ami határeset, hiszen jelenleg 12-13 százalékon áll a pártszövetség. Az MSZP-ben egyértelműen ragaszkodnak ahhoz, hogy az első két mandátumszerző hely az övék legyen, így Tóth Bertalan végül Szanyi Tibor javára mondhat le. Így viszont Jávor Benedeké a kockázat, hogy folytatni tudja-e a pályafutását Brüsszelben. A szocialisták elnökségében egyöntetűen azt az álláspontot képviselték, hogy

ha ez a forgatókönyv nem felel meg a Párbeszédnek, akkor a pártnak önállóan kell indulnia a választáson.

Budapest, 2018. szeptember 16. Ujhelyi István szocialista politikus (j) és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az MSZP, DK és Párbeszéd a Sargentini-jelentés kapcsán szervezett tüntetésén Budapesten, a Bem téren 2018. szeptember 16-án Forrás: MTI/Soós Lajos

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy Tóth Bertalan tavaly júniusi elnökké választásakor

minimum két EP-képviselő, az önkormányzati választások után pedig meggyőző számú polgármester fogalmazódott meg elvárásként az MSZP-ben,

ami a jelenlegi helyzetben épphogy teljesíthetőnek tűnik. Ehhez képest rendkívül rossz állapotok uralkodnak a pártban, jó ideje megint semmi nincs rendben az MSZP háza táján. A párt válságának legnyilvánvalóbb jelei az elmúlt napokban mutatkoztak meg. Ahogy beszámoltunk róla, múlt hét szombaton EP-lista-állító kongresszust tartottak a szocialisták, ahol a küldöttek csupán 72 százaléka támogatta a Tóth nevével fémjelzett európai listát, ami után megkezdődött a zúgolódás. Ugyanis a pártból kiszivárgott információk szerint Tóth az alapszervezetek megkerülésével, a párttagság támogatottsága nélkül került az EP-lista első helyére, valamint a kongresszust megelőző választmányi ülésen csalásra is sor kerülhetett.

Hogy nagy a baj, azt jól példázza, hogy Kunhalmi Ágnes – feltehetően a párt valós támogatottságának elrejtése okán – továbbra is az ellenzék közös EP-lista-állítása mellett kardoskodott, és felvetette a Jobbikkal való közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Népszavában kedden megjelent írásában.