Volner János: Olyan dolgok kerülhetnek elő a Jobbikról, amire nem volt még példa

Szávay István
Vágólapra másolva!
"Sokkal több van benne, mint ami eddig kibugyogott, és higgye el, vannak olyan dolgok is, amilyenekhez hasonlót a magyar politikában még csak nem is láttunk" - így válaszolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Mi Hazánk Mozgalom politikusa arra a kérdésre, miszerint a jobbikos belső harcok eredményeként előkerülhet-e újabb kellemetlen anyag valamelyik vezető politikusról. Volner egyedül a Szávay István helyére kerülő zsidólistázós Bencsik Jánost nevezte meg.
Vágólapra másolva!

Tegnap számoltunk be róla, hogy egy, a nevét nem vállaló jobbikos politikus a Hetek nevű lapnak azt mondta, hogy nem zárják ki újabb és akár súlyosabb felvételek nyilvánosságra kerülését. Úgy látszik, van valami a levegőben, hiszen hétfőn Volner János, a Mi Hazánk mozgalom országgyűlési képviselője is valami ilyesmit mondott a Magyar Nemzetnek.

"Alantas módszerek, amik állandó témát adnak a médiának: a Jobbikban láthatóan dübörögnek a pénzért és hatalomért folyó belharcok, a párt vezetői egymást szúrják hátba a lejárató jellegű hang- és képfelvételek kiszivárogtatásával" - mondta a lapnak a politikus, aki szerint nagyon elmérgesedett a párton belüli helyzet. Saját példával is élt, felelevenítette, hogy Gulyás Balázs Jobbik-publicista az ATV élő adásában olvasott fel egy vele kapcsolatos, a párt vezetőinek címzett levelet. Arra a kérdésre, hogy előkerülhetnek-e róla antiszemita tartalmú képek vagy hangfelvételek, nemleges választ adott, mert "soha nem gondolkodott úgy bizonyos kérdésekben, mint egy Sneider, egy Gyöngyösi, egy Szávay vagy akár egy Mirkóczki." Ezzel

a Jobbik korábbi frakcióvezetője gyakorlatilag leantiszemitázta a Jobbik vezető politikusait.

Úgy látja, még közel sincs vége a párt körül a botrányoknak, ugyanis elmondása szerint

Konkrétumokat viszont egyelőre nem árult el a politikus, ugyanakkor a beszélgetés során a zsidólistázós Bencsik Jánost megnevezte, mint akiről előkerülhet kellemetlen felvétel, információ. "Könnyen elképzelhető, hogy az ő munkásságából még elő fog kerülni olyan, ami sokkal kellemetlenebb lesz, mint az amerikai zsidók listázásáról szóló írása" - mondta.

Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, a Jobbik korábbi frakcióvezetője Forrás: Facebook

Volner az interjú során nem rejtette véka alá véleményét a Jobbik vezető politikusaival kapcsolatban. A következőket mondta róluk:

  • Sneider Tamás: szerinte semmit nem változtak a nézetei az esküvőjén látott karlendítés óta. Nem tartja valószínűnek, hogy bárki is fenyegetné kívülről, hiszen "nála gyengébb képességű embert nehéz lett volna vezetőnek választani". Úgy látja, hogy valószínűleg a párt vezetőségéből többen lemondatták volna náci botrányai miatt, azonban erre nem volt hajlandó.
  • Gyöngyösi Márton: róla könnyen el tudja képzelni, hogy nincsenek gátlásai. "Miféle ember az, aki a saját, nemzetközi botrányt okozó, zsidólistázó felszólalását utólag Vona Gábor nyakába varrja?" - tette hozzá.
  • Stummer János: továbbra is élvezi Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató bizalmát, hogy pártelnök legyen. Láthatóan többen is igyekeznek kinyírni Sneidert, akinek egyszer van az életben lehetősége arra, hogy 2,7 milliárd forintos éves költségvetéssel rendelkező pártot vezessen.
  • Bencsik János: Szávay István embere, akinek a személyét sem minőségi, sem egyéb szempontból nem tartja előrelépésnek.

A Mi Hazánk Mozgalom politikusa beszélt pártjának a MIÉP-pel kötött megállapodásáról. "A két párt értékrendje azonos alapokon áll, igyekszünk segíteni egymást, és ezáltal a nemzet ügyét" - indokolta meg a lépést. Elárulta, hogy új pártként egy listás helyre számítanak a májusi EP-választáson. A Jobbikkal való szakításukról azt mondta, hogy "sokkal szívesebben építünk egy üresen kongó pártkasszával rendelkező, de nemzeti értékrendű pártot, árulásban viszont nem leszünk részesek".

Meglátása szerint májusban sorsdöntő választás lesz, ugyanis "Európában a baloldali és liberális erők mind bevándorláspártiak." Úgy látja, "ezek az erők vegyes etnikumú kisebbség idetelepítését szeretnék, ami népességkeveredést vonna maga után."