Hét ember halt meg egy balesetben Mezőörsnél

Vágólapra másolva!
Hét ember halt meg vasárnap délelőtt a 81-es úton Mezőörsnél, miután két autó frontálisan karambolozott. Mind a két autó kigyulladt, a kocsikban ülők halálra égtek. 
Vágólapra másolva!

Ruskné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi szóvivője a baleset után megerősítette az Origo információt, hogy mindkét autó kigyulladt.

Forrás: Police.hu

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autók frontálisan ütköztek.

Az egyik autóban három felnőtt és két gyerek, a másik autóban két felnőtt utazott.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak.

Forrás: Origo

A Kisalföld.hu megtudta, hogy

az Opel sofőrje megelőzött egy autót és visszament a saját sávjába, majd valamiért nagyot fékezett. Emiatt átcsúszott a szemközti sávba, ahol karambolozott az Audival.

A nagy tűz pedig azért keletkezhetett, mert a benzintankot érhette az ütközés.

A lap információja szerint

mindkét autónak magyar rendszáma volt.

Mezőörs polgármestere szerint kicsi annak a valószínűsége, hogy az áldozatok helyiek lennének. Elmondása szerin ezen az útszakaszon sokan hajtanak gyorsabban a megengedettnél.

Kulcsár Béla igazságügyi szakértő a lapnak elmondta, hogy a helyszínen készült fotók alapján az Audi bal oldali futóműve kiszakadt, az autó bal oldala sérült, ezért valószínűleg ezen az oldalon a bent ülők nem tudták kinyitni az ajtókat. Valószínűleg az Audiról terjedt át a tűz az Opelra.

Mivel az Opel az árokba csúszott, a bent ülőknek felfelé kellett volna kinyitniuk az ajtókat, amihez nagy erő kellett volna a valószínűleg sérült, sokkos állapotban lévő utasoktól.

Forrás: Police.hu

A rendőrség már befeejzte a helyszínelst, ismét zavartalanul haladhat a forgalom a 81-es úton.