Elfogták a pónitolvajokat

Előkerült Pötyi póni
Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a múlt héten ellopták Pötyit. 
Vágólapra másolva!

Ahogy azt korábban megírtuk, egy XVIII. kerületi tanyáról lopták el azt a póni csikót, akit ezután az egész ország keresett.

Az összefogásnak köszönhetően az öthetes állatot hamar megtalálták

Az hívta fel a gazdákat, akiknek a tolvajok eladták. Nem sokkal később már haza is került az ellopott póniló.

Forrás: Police.hu

Eközben rendőrök már rájöttek, hogy egy 22 és egy 20 éves férfi lopta el a pónit. Mindkettejüket körözni kezdték és szombat este el is fogták őket Vecsésen.

Egy ház padlásán bujkáltak.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, lopás miatt indítottak ellenük eljárást ellenük.