179 km/h-val süvített el egy autós a rendőrök mellett

gyorshajtó
Vágólapra másolva!
Valaki 130 ezer forintos csekket fog kapni hamarosan, egy másik autósnak pedig 90 ezer forintot kell fizetnie gyorshajtás miatt. Egész hétvégén vadásztak a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
Vágólapra másolva!

A Kiskőrös Rendőrkapitányság járőrei Páhi belterületén március 8-án 12 óra 55 perckor mértek be

egy autót, ami 50 km/h helyett 104 km/h-val közlekedett.

A sofőrrel szemben 90 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki

– írta meg a Police.hu.

Forrás: Police.hu

Másnap 13 óra 30 perckor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai mellett a 445-ös úton egy sportautó száguldott el.

A műszer szerint a lakott területen kívüli megengedett legnagyobb sebesség, vagyis 90 km/h helyett 179 km/h-val.

A sofőrt megállították a megkülönböztető jelzéssel szerelt, civil jellegű szolgálati autóval. Közölték vele, hogy

130 ezer forint közigazgatási bírság mellett 6 büntetőpontot is felírnak neki.

Forrás: Police.hu

Rajtuk kívül még 65-ször jelzett a traffipax, vagyis összesen 67 sebességtúllépést rögzítettek Bács-Kiskun megyében.

„A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek bekövetkezésének egyik legfőbb oka. Sebességtúllépés esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával ráadásul nemcsak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság óva inti a járművezetőket, és felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat mindig tartsák be” – írták.