Nógrádi: A migráció élet-halál kérdés

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, budapest
Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő.
Vágólapra másolva!
A migráció ma élet-halál kérdés, és sajnos ki kell mondani, hogy Európa ma a végveszély szélén van –mondta Nógrádi György az Echo TV-ben. A biztonságpolitikai szakértő azt is kiemelte, hogy Európa minden erejét a migráció köti le. A szakértő a világpolitika három főszereplőjének jelenlétét is elemezte.
Vágólapra másolva!

A 888.hu számolt be róla, hogy az Echo TV A nyolcas című műsorának legutóbbi vendége Nógrádi György volt, aki elmondta, ahhoz, hogy megértsük a világpolitikai eseményeket, először arra kell emlékeznünk, hogy a hidegháború véget ért a szocialista rendszer összeomlásával. Ezáltal a harmadik világháború kirobbanása minimálisra csökkent, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek helyi háborúk.
Hivatalos adatok szerint manapság 20-22 háború folyik a világban.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Fotó: Marton Szilvia

Nógrádi szerint a jelenlegi világot meghatározza, hogy

Hozzátette, hogy a „második világháború óta nem volt békés nap a Földön, és valószínűleg már nem is lesz”.

A három főszereplő

A biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a világban az egyik erőközpont az USA. Előttük ugyanis az egyik legnagyobb dilemma áll, mégpedig az, hogy nemsokára a fehér lakosság lesz kisebbségben részben a bevándorlás, részben a demográfiai helyzet miatt. Fejlett katonai hírszerzése miatt viszont így is

az USA marad a globális világ egyik nagyhatalma.

Kína ugyan le van még maradva az USA-hoz képest, mégis ő a második legnagyobb játékos ezen a téren. Az ő erejét az adja, hogy egyetlen centimétert sem hajlandó adni szárazföldi területeiből, Tibet ügyéről tárgyalni sem hajlandó, de az ott élő muzulmánok és ujgurok kérdésével kapcsolatban sem enged.

Nem meglepő, hogy a harmadik nagyhatalom Oroszország.

Ezek között a nagyhatalmak között van most Európa, akinek a legnagyobb feladata most a migrációs kérdés. Ha Németországba napi 1000 migráns érkezik, még ellenőrizhetők. Ha napi 3000, akkor ott már nem lehet tudni, pontosan kik is érkeznek az országba – idézte a szakértő Hans-Georg Maassen szavait.

– tette hozzá.