Lekerült a lélegeztetőgépről egy 75 éves magyar beteg a vérplazma-terápiának köszönhetően

Vérplazma-kezelés a Semmelweis Egyetemen.
Vágólapra másolva!
Lekerült a lélegeztetőgépről egy COVID-19-beteg a vérplazma-terápiának köszönhetően a Semmelweis Egyetemen - írja az egyetem közleménye.
Vágólapra másolva!

Levették a lélegeztetőgépről a Semmelweis Egyetemen azt a 75 éves férfit, akit április 15-e óta kezelnek a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján súlyos koronavírus-fertőzéssel - írja az egyetem közleménye.

A beteg a szérum beadásakor állapota miatt már több mint 10 napja lélegeztetőgépen volt, azonban a kezelést követő napokban meg tudták kezdeni fokozatos ébresztését,

május 11-én pedig sikerült levenni a lélegeztetőgépről.

A beteg állapota stabil.

A 75 éves férfi április közepén jelentkezett a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályán,

ahol súlyos COVID-19-betegséget diagnosztizáltak nála.

A több krónikus betegségben is szenvedő férfit állapota miatt másnap lélegeztetőgépre kellett helyezni. Állapotának súlyossága miatt, hozzátartozói beleegyezését követően döntöttek esetében az új vérplazma-terápia alkalmazása mellett.

Vérplazma-kezelés a Semmelweis Egyetemen Forrás: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A szérumot április 27-én kapta meg, a beadást követő napokban hamarosan javultak a laboreredményei, klinikai és lélegeztetési paraméterei,

így megkezdhették a fokozatos ébresztését, amelyet követően május 11-én vették le véglegesen a gépről.

A vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére. A szérumot a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője, dr. Lacza Zsombor vezette kutatócsoport fejlesztette ki a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt;

a projektet az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatta.

Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő és még több betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan 18 és 60 év közöttiek jelentkezésére számítanak az [email protected] e-mail címen, vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon, akik igazoltan gyógyultak, vagyis 5-6 hete nem észlelik magukon a tüneteket.