Példaképek Magyarországnak tizenhetedszer - a Pannontól

2009.03.13. 9:24

A Pannon Példakép Alapítvány immár tizenhetedszer hirdette ki díjazottjait. Az idei évben megújult díjazási rendszer szerint minden negyedévben tematikusan, meghatározott területekre lebontva választják ki Magyarország Példaképeit. 2009 első negyedévében az Alapítvány Kuratóriuma a magyar tudomány, kultúra és művészet területén elért kiemelkedő teljesítményeket ismerte el: példaképpé választották Ürge-Vorsatz Diana energiahatékonysági kutatót, Gőz Lászlót, a kortárs magyar zene felkarolóját és Rátai Dánielt, a fiatal számítástechnikai feltalálót.

A 2004-ben indított Példakép Alapítvány negyedévente díjazza azokat, akik tevékenysége példaként állítható a magyar társadalom elé. A hétköznapi hősök csak annyiban különböznek az átlagembertől, hogy elhivatottságukkal, tenni akarásukkal céljaikat megvalósították. Az elismerés mellett az Alapítvány a példaképek munkáját fejenként 1 millió forinttal is segíti.

Magyarország új példaképei:

Ürge-Vorsatz Diana a CEU oktatója. 2007-ben az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete által kiadott Negyedik Értékelő jelentésben a legmagasabb kutatói szintet töltötte be: koordinátori vezető szerző volt. A szervezet ezért a jelentésért Nobel-békedíjat kapott. Külföldi tanulmányokat és oktatói megbízatásokat követően Magyarországra visszatérve kutatói és oktatói tevékenységét immár itthonról végzi.

Gőz László jazz zenész 1996-ban hozta létre a kortárs magyar klasszikus és jazz zene információs központját Budapest Music Center (BMC) néven. Zeneműkiadói tevékenységének eredménye 160 kis példányszámú lemez, melyeket 23 országban forgalmaznak. A BMC ingyenes zenei könyvtárat működtet a Lónyai utcában és jelenleg egy új kortárs zenei központ létrehozásán dolgoznak Budapest kilencedik kerületében.

Rátai Dániel mindössze 23 évesen egy forradalmi számítástechnikai találmány szabadalmát jegyzi: a Leonar3Do az első olyan eszköz, amely egy egyszerű személyi számítógépet képes 3D-tervezésre alkalmas készülékké alakítani. A feltaláló elképzelése szerint a neves külföldi díjakat nyert termék könnyen elérhető lesz bárkinek és az oktatásban is széles körben hasznosítható lesz, innen vállalkozásának neve is: 3D for All Kft.

A Példakép blogon az érdeklődők egész évben olvashatják a díjazottak beszámolóit ezen a címen. A Példakép Alapítványról bővebb információ pedig itt érhető el.

2009 második negyedévében a 25 évnél fiatalabb generáció példaképeit díjazza a Pannon Példakép Alapítvány. Bárki beküldheti jelölését a honlapon található elérhetőségeken április 10-ig.

Forrás: [origo]
Gőz László és Rátai Dániel

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra