Akár pártszakadás is lehet a Jobbikban

Vona Gábor szavaz, Gyöngyös, Választás 2018
Hungarian leader of Jobbik party Gabor Vona casts his ballot in Gyoengyoes, 75 kms far from Budapest, on April 8, 2018, during the general election. Hungarians vote in elections on April 8, 2018 that polls suggest will give Prime Minister Viktor Orban a third consecutive term. / AFP PHOTO / FERENC ISZA
Vágólapra másolva!
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.
Vágólapra másolva!

Fodor Csaba kedd reggel az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is úgy vélekedett, hogy az elmúlt időszakban hitelességi válságba került a Jobbik.

Forrás: AFP/Ferenc Isza

Az egyik szereplő azt mondta: a párt radikális énje igaz, más azt mondta: mindig "cukiskodó párt" voltak. Kérdés, hogy ezek közül melyik igaz, és ezek után mennyire lehet majd hiteles bármelyik irányváltás - jegyezte meg.

A Nézőpont elemzője azt is felvetette: még az sem dőlt el, hogy a Jobbik lenne a második erő.
Ugyanis - mint kiemelte - a baloldali formációk együttesen több mandátumot szereztek.
Ez "komoly érvágás" a Jobbiknak, mivel ők arra készültek, hogy ezen a szavazáson komolyan "rávernek a baloldalra" - közölte Fodor Csaba.