"Ingyen nem fognak dolgozni" - Bajnai a minisztériumi cafeteriáról

Vágólapra másolva!
Összességében kevesebbet fordít személyi kiadásokra a Miniszterelnöki Hivatal - ezzel vette védelmébe Bajnai Gordon miniszterelnök egy interjúban a köztisztviselőknek járó cafeteriát. Mint mondta, "valamit fizetni" kell a minisztériumokban dolgozóknak, mert "rengeteget elvettek" tőlük, miközben a velük szembeni elvárások nőttek a válság miatt.
Vágólapra másolva!

Nem tartja magasnak a minisztériumokban dolgozó köztiszviselőknek 2010-ben járó cafeteriajuttatást Bajnai Gordon miniszterelnök, aki erről az MTV A szólás szabadsága című műsorában beszélt. Az [origo] számolt be elsőként arról, hogy az idén életbe lépő cafeteriarendszer keretében a minisztériumokban évi több százezres béren kívüli plusz juttatásokról döntöttek. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban évi bruttó 875 ezer forintért választhatnak juttatásokat a tárca dolgozói, a második legbőkezűbb Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban 850 ezres bónusz jár. A Miniszterelnöki Hivatalban (MeH), az önkormányzati és a szociális tárcánál évi 750 ezer forint összértékű juttatást kapnak a munkatársak.

"Ezektől az emberektől összességében rengeteg pénzt vettünk el, miközben keményebb munkát várunk el tőlük, hiszen válság van" - mondta Bajnai Gordon arra a kérdésre, hogy korábban azt közölték, az állami hivatalokban is takarékosságot vezetnek be. Szerinte a MeH-ben a személyi juttatásokra fordított összeg közel 16 százalékkal kevesebb. Az [origo]-val a Kormányszóvivői Iroda korábban ugyanezt az adatot közölte, de akkor sem árulták el, hogy ez a fizetések csökkenése, esetleges elbocsátások vagy a létszám befagyasztása miatt történt-e.

Értem, hogy a közvélemény azt szeretné, hogy ingyen dolgozzanak, miközben nagyon okosak és becsületesek is, de ingyen nem fognak dolgozni - fogalmazott a kormányfő az interjúban. Hozzátette, a köztisztviselőknek járó jutalmakat egyébként is korlátozták, a jelenlegi rendszerben csak a bérből és a cafeteriából tevődik össze a fizetésük. "Hol van a határ, valamit fizetni kell nekik"- jegyezte meg.

A Magyar Közlöny pénteki mellékletében utolsóként a Honvédelmi Minisztérium is közzétette a köztisztviselőinek járó cafeteria összeghatárát. A tárcánál - akárcsak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban és a környezetvédelmi minisztériumban - be kell érniük évi 400 ezer forint körüli bónusszal. Szekeres Imre honvédelmi miniszter utasítása alapján az állami vezetőknek, főigazgatóknak és a főosztályvezetőknek 461 ezer forint jár, míg a többiek - a besorolási osztályuk szerint - 374 ezer forint, illetve 310 ezer forint cafeteriát kapnak évente.