Házkutatás a Budapesti Zsidó Hitközségnél

Vágólapra másolva!
Sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő a Budapesti Zsidó Hitközség Kozma utcai temetőjének könyvelésében, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a BRFK. Csütörtök délután házkutatást tartottak a temetőben és a hitközség Síp utcai irodáiban - írja az Index.hu hírportál.
Vágólapra másolva!

A kőbányai rendőrkapitányság nyomozói párhuzamos házkutatást kezdtek a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Síp utcai irodáiban és a hitközség Kozma utcai temetőjében csütörtök délután. Az Index.hu szerdán írt arról, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást folytat a hitközség Kozma utcai központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet) könyvelésével összefüggésben.

A portál információi szerint sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő a temető könyvelésében, abban nem szereplő, számla nélküli sírhelyvásárlásokra és a nyilvántartásból hiányzó temetésekre derült fény. Mint írták, a nyomozás egy idős nő ügyéhez kötődik, ő 2010 májusában veszítette el a testvérét, és a temető irodájában a családi kriptába történő temetkezésért 900 ezer forintot fizetett. Ezután ugyanott 600 ezer forintért rendbe hozatta a kriptát, majd fél évvel később, tekintettel betegségére, előre megvásárolta a saját sírhelyét is félmillió forintért.

A befizetésekről "betemetési jog vásárlás" címén a Chevra Kadisa pecsétjével ellátott papírokat kapott, pénztári bizonylatot azonban nem. A cikk szerint egy másik hitközségi, a temető ügyeit ismerő informátor azt mondta, hogy a Kozma utcai temetőben a hitközséghez tartozókat rendezett papírokkal temették el, más esetekben azonban "a temetés le volt papírozva, de az összegnek csak egy része került be a chevra könyvelésébe".

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a BZSH-hoz érkezett bejelentés alapján haladéktalanul elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a Kozma utcai temetőben történt visszaélésekről szóló beadvány alapos volt. Mint írták, "egy arra nem jogosult személy a BZSH-t illető pénzösszeget vett át, és arról olyan nyugtát állított ki, amelyen nem a hivatalos pecsét szerepelt. Az átvett összeget ekkor nem fizették be a főpénztárba". A vizsgálat megállapításai után a Kozma utcai temető vezetője a hiányzó összeget befizette a főpénztárba, munkaviszonyát pedig megszüntették - tették hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön annyit közölt, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a X. kerületi kapitányság.