Orbán az "ellenzéki tűzfészektől" óvja a miskolciakat

Vágólapra másolva!
A Miskolcon kampányoló Orbán Viktor miniszterelnök szerint a helyieknek sem érdeke, hogy az eddig MSZP-s vezetésű város továbbra is ellenzéki kézben maradjon. Az egész héten kampánykörúton tartózkodó Orbán járt Nyíregyházán is, ahol arról győzködte az embereket, hogy "szavazunk a kormányról is".
Vágólapra másolva!

Miskolcot is felkereste Orbán Viktor az önkormányzati választás előtti kampánykörútjának részeként. A Hősök terén egy sámlira állva köszöntötte az egybegyűlt mintegy száz fős közönséget - jelentette az [origo] tudósítója a helyszínről. Orbán azt mondta, hogy Miskolcon nagyon nagy küzdelem van, és ugyan a Fidesz nem áll rosszul, de arra kérte a szimpatizánsokat, hogy semmilyen közvélemény-kutatásnak ne higgyenek, sőt, el se olvassák őket.

Miskolcról azt mondta, hogy ugyan sok problémája van - példaként említette a munkanélküliséget és a "cigánysággal való keserves együttélést" -, de szerinte minden feltétel adott ahhoz, hogy egy sokkal jobb város legyen. Azzal is érvelt a Fidesz támogatása mellett, hogy szerinte senkinek sem az az érdeke, hogy ellenzéki tűzfészket csináljanak Miskolcból.

A Borsod megyei nagyvárost jelenleg a szocialista Káli Sándor vezeti, aki most is elindult, ellenfele a fideszes Kriza Ákos, a jobbikos Szegedi Márton és egy civil szervezet jelöltje, Hircsu Ákos. Miskolc mindig is az MSZP erős bázisának számított, így a párt meggyengülése ellenére esélyesnek számít a szocialista jelölt.

Orbán felsorolta, hogy ellátogat még Ózdra és Kazoncbarcikára, pénteken pedig Dunaújvárosba és Komlóra. Azt mondta mosolyogva, hogy a "legszebb falatok a végére maradtak". Miskolc előtt ellátogatott Nyíregyházára is. Orbán már szerda este megérkezett a városba, majd csütörtökön a Fidesz kampányirodája előtt közel kétszázan fogadták tapssal a miniszterelnököt, aki a jobb láthatóság kedvéért egy köztéri padra felállva beszélt, az önkormányzati választás április óta megváltozott szabályaira emlékeztetve a jelenlévőket. Figyelmeztetett arra, hogy szombaton már nincsen kampánycsend, és nem szabad az ellenfeleknek megadni azt az előnyt, hogy aznap már nem kampányolnak.

A miniszterelnök azt kérte a választópolgároktól, hogy mondják el mindenkinek: ez a választás egy véleményező, értékelő szavazás is lesz. Ilyenkor helyi ügyekről döntünk ugyan, de szavazunk javarészt a kormányról is - tette hozzá. Mint mondta, az sem mindegy, milyen lesz ez a vélemény. "Ha megerősítenek bennünket, akkor mindazt, ami eddig történt, még gyorsabban fogjuk folytatni. Ha nem lesz meg a bizalom, a kormány le fog lassulni" - fogalmazott.

"Nem azért jöttem, hogy a saját lovunkat dicsérjem, bár szép példány" - mondta Orbán, ami derültséget váltott ki a közönségből. A Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltje Kovács Ferenc, aki az MSZP-s Nagy Lászlóval és a jobbikos Gyüre Csabával küzd meg a városvezetői tisztségért. Ha Kovács nyer, akkor 16 év szocialista vezetés után kerül jobboldali kézbe a nyírségi nagyváros. 1994-től egészen mostanáig az MSZP-s Csabai Lászlóné volt Nyíregyháza polgármestere, de most nem indult újra a posztért.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Orbán a fővárosi helyzetről szólva úgy fogalmazott, "minden emberi számítás szerint" Budapesten húsz év után először polgári-keresztény jobboldali többség és polgármester lesz. "Ha ez Pesten így lesz, önök meg itt nem nyernek, akkor én nem tudom, hogy magyarázzák ki magukat ebből" - mondta mosolyogva Orbán, aki a napokban több vidéki várost is felkeresett, köztük Szegedet, Tatabányát és Veszprémet.