Magabiztosan lett főpolgármester Tarlós

Vágólapra másolva!
96 százalékos feldolgozottság mellett Tarlós István vezeti a főpolgármester-választást. A jobbikos jelölt a negyedik helyre csúszott.
Vágólapra másolva!

96 százalékos feldolgozottság mellett a Fidesz és a KDNP által támogatott Tarlós István vezeti a főpolgármester-választást. Az OVB adatai szerint Tarlós a szavazatok 53,36 százalékát kapta, az MSZP-s Horváth Csaba 29,43 százalékot, az LMP-s Jávor Benedek 9,89, a jobbikos Staudt Gábor 7,32 százalékot szerezhet. A korábbi adatok alapján a Jobbik főpolgármester-jelöltje még körülbelül egy százalékkal erősebb volt, mint az LMP-s jelölt, aki kásőbb fordított a sorrenden.

Demszky legjobb eredménye: 58,22 százalék

1994 óta a főpolgármester-választáson majdnem mindig nagy fölénnyel tudott győzni Demszky Gábor, az SZDSZ jelöltje. Az egymást váltó jobboldali jelölteknek a legtöbbször nem sikerült megközelíteniük őt (1990-ben még a közgyűlés választotta a főpolgármestert).

Demszky 1994-ben szerepelt a legrosszabbul, akkor 36,28 százalékot szerzett. A legjobb eredményét 4 évvel később érte el, ekkor a budapesti szavazók 58,22 százaléka voksolt rá. 2002-ben 46,7 százalék, 2008-ban pedig 46,86 százalék támogatta Demszkyt, de négy éve nagyon megszorongatta a függetlenként, a Fidesz támogatásával induló Tarlós István, aki 45,2 százalékot szerzett.

A főpolgármester-választások iránti érdeklődés a rendszerváltás óta folyamatosan nő. Míg 1994-ben csak a választók 39,3 százaléka voksolt, 2006-ban már 55,89 százalékuk. Vagyis míg a kilencvenes években (1994, 1998) 600-650 ezer budapesti szavazott a főpolgármester-jelöltekre, 2002 óta (2002, 2006) már 700-800 ezer. Ennek megfelelően 1994-ben Demszky Gábornak elég volt a győzelemhez 215 ezer szavazat, 2006-ban már 362 ezer szavazat is csak éppen hozzásegítette a győzelemhez.

A legjobban szereplő főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatok számát és arányát az alábbi táblázatban megnézheti:

1994 - szavazók száma1994 - szavazók aránya1998 - szavazók száma1998 - szavazók aránya2002 - szavazók száma2002 - szavazók aránya2006 - szavazók száma2006 - szavazók aránya
Demszky Gábor (SZDSZ)215 37436,28%373 96958,22%348 53446,70%362 28946,86%
Latorcai János (Fidesz)168 73128,42%250 33538,97%
Schmitt Pál (független)267 56335,85%
Tarlós István (független)349 41245,20%