"Mert nem olyan irritáló, mint Gyurcsány" - a Botka-győzelem okai

Vágólapra másolva!
Sok szegedi akkor is Botka Lászlóra szavazott volna Szegeden, ha a Jobbik jelöltjeként indul a polgármesterségért. Botka az egyetlen MSZP-s jelölt, aki megyeszékhelyen tudott nyerni, sikeréhez azonban pártjának semmi köze a helyiek szerint. Riport az utolsó szocialista erősségből.
Vágólapra másolva!

"Szeged ma csodát tett" - ezzel a négy szóval foglalta össze választási győzelmét vasárnap éjjel az MSZP-s Botka László, aki 52,51 százalékos eredménnyel harmadszor is megszerezte Szeged polgármesteri címét. Botka a szocialista jelöltek közül egyedül tudott nyerni megyei jogú városban, pedig győzelme az utolsó pillanatig késélen táncolt. Az [origo] által megkérdezett szegediek még a választás délutánján sem hitték, hogy az eddigi polgármester nyerhet.

"Tetszik, amit csinál, de nagyon necces, hogy meglesz-e neki" - mondta vasárnap délután Szegeden egy helyi lány. "Kétséges, kétséges" - mondogatta egy fidesz-szimpatizáns férfi, aki a fideszes jelöltért aggódott. Néhány órával a szavazás vége előtt a helyi újságírók között az a hír terjedt, hogy Botka csak akkor fog nyilatkozni az éjszaka, ha győz, legfőbb riválisa, a fideszes B. Nagy László pedig akkor is, ha nyer, akkor is, ha veszít. Mindkét jelölt fel volt tehát készülve a diadalra és a bukásra.

Lelkes érdektelenség

A kiélezett helyzet ellenére Szegedet egyáltalán nem járta át semmilyen izgatottság. Az [origo] fél órával zárás előtt teljesen üresen találta az egyik belvárosi szavazókört, a szavazatszámláló bizottság tagjai arról beszéltek, hogy érezhetően kevesebben jöttek, mint négy éve, a későbbi hivatalos adatok szerint pedig a részvétel közel 5 százalékkal lett alacsonyabb a korábbinál, és messze 50 százalék alatt maradt.

Az [origo] az utcán is rengeteg olyan emberrel beszélt, akinek határozott véleménye volt ugyan a Fidesz és az MSZP jelöltjeiről, azt lelkesen elő is adta, de mégsem ment el szavazni: ki a munkája, ki más elfoglaltsága miatt hagyta ki a voksolást, de volt olyan is, aki szerelmi bánata miatt, vagy egyszerűen nem volt kedve. A választásnál sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett a belvárosban kürtőskaláccsal, sültekkel, borokkal és koncertekkel csábító paprikafesztivál. "A Varga Miklós-koncert azért izgalmasabb, mint ez az egész választás" - mondta egy nő az [origo]-nak a színpad előtti első sorban.

Durva kampány

"Ha tudnám, min múlt a győzelem, akkor az alapján csináltam volna a kampányomat az elmúlt három hétben" - hárította az [origo] kérdését vereségének elismerése után B. Nagy László, és hozzátette, "a szegediek ma ezt döntötték".

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Alig lézengtek a szavazók (a képre kattintva galéria nyílik)

Az [origo]-nak nyilatkozó helyiek mind azt mondták, hogy a fideszes jelölt nagyon agresszíven kampányolt. Egy középkorú nő arról mesélt, hogy teledobálták a postaládáját prospektusokkal, egy másik pedig azt panaszolta, hogy napjában többször keresték telefonon, és legalább ötször jöttek hozzá aktivisták is. A kampány ráadásul sokak szerint durva volt: "anyámnak több olyan újságot is küldtek, amelyben a Botka arcképét photoshoppal manipulálták, tütü-táncosra vágták a fejét, ment a lejáratás" - mesélte egy gördeszkás fiú a dóm oldalában.

Látható fejlődés és láthatatlan adósság

A kampány hangvétele mellett az [origo]-nak nyilatkozó szegediek szerint nagy súllyal esett a latba Botka eddigi polgármestersége: vasárnap este a városban szinte minden megkérdezett arról beszélt, hogy mi minden épült a városban, mióta a szocialista politikus vezeti. "Csak meg kell nézni Szegedet: díszburkolatot kapott egy csomó út, felújítják a panelokat, és 2 parkra is százmilliókat szerzett Botka az EU-tól" - sorolta a dómnál gördeszkázó, első szavazó fiú. Egy nyugdíjas asszony arról beszélt, hogy Botka hosszabbította meg a troli útvonalát a klinikákig, így az idősek végre gond nélkül ki tudnak jutni a kórházig, ami nagyon sokat számít nekik. Egy belvárosi büfés a felújított aquaparkot emlegette, és a rengeteg kulturális programot: "minden héten szerveznek valami fesztivált".

Botka fejlesztéseit még a Fidesz eredményváró rendezvényének díszvendégei is felemlegették: "Nehéz versenyezni vele, mert a szocialista kormány tömte a zsebét, meg rengeteg uniós pénzt is szerzett, és az emberek ezt látják" - mondta az egyik központi asztalnál ülő férfi, akinek saját bevallása szerint fideszes és szocialista képviselők is vannak az ismeretségi körében. "Értelmes, okos ember, ezt nem lehet eltagadni tőle, és sok jót csinált az elmúlt 8 év alatt; de durván és sértőn lekezelte az ellenzéket a városban, és most már új irány kell" - mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem segítette B. Nagyot viszonylagos ismeretlensége sem, mivel a helyi politikában csak pár hónapja tűnt fel.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Botka László bejelenti győzelmét (kattintson további képekért!)

B. Nagy kampányában azzal támadta Botkát, hogy nem teremtett új munkahelyeket és eladósította a várost, és az [origo] által megkérdezett Fidesz-szavazók is ezeket vetették Botka szemére. "25 milliárd forintos adóssága van Szegednek" - magyarázta egy fiatal jogászhallgató, miután leadta szavazatát a 201-es szavazókörben.

Egy másik fiú egy villamosmegállóban még arról is beszélt, hogy Fidesz-kormány idején jobban járna a város egy fideszes polgármesterrel, mert "az apuka is inkább a fiának adja a pénzt". Erre azonban néhány fiatal azzal replikázott a vasárnap esti paprikafesztivál színpada előtt, hogy a szocialista kormány idején a fideszes Debrecen és Hódmezővásárhely is jól megélt. "Botka ráadásul azért is lehet sikeres ismét, mert nem annyira irritáló, mint Gyurcsány volt" - mondta egy szegedi egyetemista.

Elolvadó pártlobogók

Az [origo] által megkérdezett szegediek szerint Botka László sikeréhez járult hozzá az is, hogy sokan nem párttagsága alapján szavaztak rá. Egy fiatal nő arról beszélt az [origo]-nak, hogy akár a Fideszre is szavazott volna, ha Botka a Fidesz jelöltjeként indul. "Nem zavar, hogy szocialista, ha jobbikos lenne vagy fideszes, akkor is rá szavaznék" - mondta.

Botka László eredményéről az MSZP egyik alapszervezeti titkára, Belesz András az [origo]-nak azt mondta, hogy a párton felüliség a kapott szavazatokon is meglátszott. A férfi, aki a 410-es szavazókör szavazatszámláló bizottságának tagjaként ismerte a leadott szavazatok eloszlását, azt állította, hogy több olyan borítékkal is találkozott, amelyben képviselőként a Jobbik jelöltjét, polgármesterként Botka Lászlót támogatták. Belesz hozzátette: Botka nem a pártokkal, hanem a várossal foglalkozik, és ez teszi különlegessé, néhány MSZP-aktivista pedig arról beszélt, hogy Botka "tudja, mit akar", ezért bíznak benne jobban az emberek. Győzelme bejelentése után Botka is arról beszélt az [origo]-nak, hogy az eredménye azt mutatja: "nem a pártlogó a lényeg".

A polgármester ugyanakkor vasárnap este mégis pártpolitikai szintre terelte győzelmét, és arról beszélt, hogy győzelme üzenet az MSZP-nek: "igenis lehet baloldaliként sikeresen politizálni". Botka az [origo]-nak azt mondta, hogy reményei szerint győzelme példát mutat majd a pártnak, és ezután nagyon motiváltnak érzi magát, "hogy részt vegyen a baloldal újjáépítésében". Többször kitért azonban a kérdés elől, hogy ezzel pártelnöki vagy más fontos pozíciókat is meg fog-e pályázni. Közölte: "őt csak a munka érdekli, pozíciókkal nem foglalkozik".

Mi lesz most Botka Lászlóval?
Az önkormányzati választások végeredménye szerint Botka László ugyan megőrizte polgármesteri címét, pártja azonban kisebbségbe került a városi közgyűlésben. A polgármester azt mondta, hétfőn mind a 28 önkormányzati képviselővel szeretne megbeszélést folytatni, mert bízik abban, hogy a város érdekében akár a fideszes politikusokkal is együtt tud működni, B. Nagy László ugyanakkor vasárnap este az [origo]-nak nem adott egyértelmű választ arra, hogy van-e esély ilyen együttműködésre.

Mi lesz most B. Nagy Lászlóval?
A fideszes jelölt ugyan elbukta a polgármesteri címet, a Fidesz kompenzációs listájának első helyén azonban önkormányzati képviselői helyet szerezne. B. Nagy vasárnap éjjel ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, nem fogja megtartani ezt a posztot, csak országgyűlési képviselőként dolgozik tovább. "Én polgármester akartam lenni, arra kértek fel, de ezt elbuktam, így a becsület azt diktálja, hogy képviselő se legyek a városban" - mondta.