Orbán Viktor miniszterelnök és az új miniszterek is esküt tettek az országgyűlés szombati ülésnapján. Orbán Viktor előbb édesanyját ríkatta meg, majd Kossuth téri beszéde alatt egy idős nő is sírva fakadt. Kövér László levágatta a haját, a jordán király ajándékot küldött Orbánnak, Kósa Lajos pedig nekiment Budapestnek. Orbán Viktor nem babazsúrra készül. Az események percről-percre az [origo]-n.
17.20 Gólyalábbal és könnyekkel várták Orbán Viktor a Kossuth téren
16.40 "Nem hibáztam, a Fideszre szavaztam!"
Nézze meg a Fidesz gyűlésen készült képeinket ezen a linken vagy a képre kattintva!
16.31 Székely himnusz Tőkésnek
Tudósítónk szerint Orbán beszéde után gyakorlatilag azonnal szétszéledtek az emberek a Kossuth térről. Egy fiatal párt azt mondta, hogy jól érezték magukat, de nem a program miatt jöttek, hanem azért, hogy megünnepeljék az új kormány megalakulását.
A fellépőknek fenntartott kijáratnál kisebb csoport gyűlt össze, tagjai a székely himnuszt énekelték. Néhány érdeklődő szerint Tőkés László romániai magyar EP-képviselő tűnt fel a közelben, őt köszöntötték.
16.30 Lendvai szerint diktátum a kormányprogram
A Fidesz-KDNP-nek továbbra sincs valódi kormányprogramja, ezért azt nem is szavazta meg az MSZP - mondta szombati sajtótájékoztatóján a szocialisták frakcióvezetője, Mesterházy Attila. Szerinte működésképtelen az új kormányzati struktúra. Lendvai Ildikó pártelnök tartalmilag üresnek, keretében hamisnak nevezte a kormányprogramot.
Lendvai Ildikó nem együttműködésnek, hanem diktátumnak nevezte a kormányprogramot. Az MSZP elnöke kifogásolta, hogy a választást forradalomnak nevezte a Fidesz, mert ez szerinte azt jelentené, hogy a szavazók 47 százaléka ellenforradalmár volt.
(Független Hírügynökség)
16.25 Feltámadt a szél a Kossuth téren
Feltámadt a szél a Kossuth téren, tudósítónk szerint sietve távoznak az emberek a helyszínről.
16.25 Elsírta magát egy néni Orbán beszéde alatt
Tudósítónk szerint egy idős hölgy elsírta magát Orbán Viktor beszéde alatt, és azt mondta, boldog, hogy megérhette ezt a napot, amikor újra Orbán vezeti az országot.
16.10 Hazaindultak az emberek a Kossuth térről
Hatalmas tapost kapott Orbán Viktor a Kossuth téren, de tudósítónk szerint a beszéd után egyből elkezdtek szétszéledeni az emberek
16.09 Orbán gránitalapot épít a falak helyére
Gránitalapot épít a jövőnek a nemzeti kormány Orbán Viktor szerint, az elmúlt nyolc évben felhúzott falakat viszont lerombolják.
Orbán szerint azért jöttek most össze, hogy megerősítsék a szövetséget, majd négy évvel ezelőtti beszédéből idézett, és a Hajrá Magyarország! felkiáltással zárta mondandóját.
További képekért kattintson a fotóra!
16.03 Orbán: Gyógyul az ország
Változnak az idők, hegednek a sebek, csillapodik a láz, gyógyul az ország - ezzel kommentálta Orbán Viktor azt, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényt nagy fölénnyel fogadta el az országgyűlés.
"Nem babazsúrra készülünk" - mondta Orbán, aki szerint az ország csak "tőlünk, a Kossuth tériektől" várhatja el, hogy kihúzza a bajból. Magyarország az elmúlt nyolc évben egy zaklatott, beteg emberre hasonlított. A nemzeti egységnek az a dolga, hogy megteremtsen egy olyan korszakot, amelyet később modern békeidőként jegyeznek majd a történelemben.
16.02 Az esőfelhőket figyelik a Kossuth téren
Esőfelhők gyülekeznek a Kossuth téren, feltámadt a szél. Tudósítónk szerint egyre többen nézik aggodalmaskodva az eget.
16.00 Orbán: Sokat tanultunk az elmúlt nyolc évből
15.57 A pihenőket is megmozgatta Orbán
Orbán Viktor érkezésére sokan feltápázkodtak a fűből, akik eddig hűsöltek vagy csak egyszerűen leültek - jelentette tudósítónk.
15.55 Orbán: Ebből a közösségből szeretnék erőt meríteni
Orbán Viktor azt mondja, azért hívta a Kossuth térre újra az embereket, mert ebből a közösségből szeretne erőt meríteni élete legnehezebb feladata előtt.
Nyolc éve egy torokszorító érzés hozott minket ide a Kossuth térre, amikor láttuk, hogy bajba került a hazánk - mondta Orbán, aki szerint ennek a közösségnek az a jellemzője, hogy sose adja fel. "2006-ban is azt gondoltuk: vesztettünk, de nem győztek le minket. Minket soha nem győzhetnek le" - mondta.
15.52 Orbán: Nem a tisztem, a szívem hozott ide
Nem a tisztem, hanem a szívem hozott ide - kezdte beszédét Orbán Viktor a Kossuth téren összegyűlt tömeg előtt. "Egy vagyok azok közül, aki magyar, tehát nem keleti, nem nyugati, hanem magyar országot akar" - mondta Orbán.
15.50 Ováció fogadja Orbánt a téren
"Megnyertük, megnyertük" felkiáltásokkal köszöntötte a Kossuth téri tömeg Orbán Viktort.
15.45 A Fidesz frakció felsorakozott a főlépcsőn
Tudósítónk szerint a Fidesz frakció felsorakozott a Parlament főlépcsőjén, Szijjártó Péter szóvivő rendezgeti, ki hova álljon. A főlépcső a Parlament Kossuth térre nyíló főkapujához vezet, a Fidesz-színpad a főkapu előtt áll. A koreográfia szerint előbb a képviselők fognak kimenni a kapun, majd utat nyitnak Orbán Viktornak. Szijjártó Péter mindenkit megkért, hogy a beszéd után azonnal menjen vissza az épületbe.
15.40 Kósa: A főváros a gyurcsányizmus utolsó fészke
Kósa Lajos szerint még mindig vannak olyanok az országban, akik nem akarják a nemzeti együttműködést. Szerinte a most elűzött gyurcsányizmusnak van egy koraszülött ikertestvére, amit demszkyzmusnak hívnak, és egy unokatestvére, amit hagyóizmusnak. Kósa szerint a főváros az utolsó fészke annak a gondolkodásnak, amelyet szeretnének múlttá tenni. Ezért szerinte az őszi önkormányzati választás nem egy egyszerű szavazás lesz.
15.35 Kósa: A kampány a miniszterelnök esküjével kezdődik
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető elnöke egy angol mondással kezdte beszédét: a kampány a miniszterelnök esküjével kezdődik. Szerinte ez azt is jelenti, hogy kampányolni nem lehet az emberek kihagyása nélkül, de tisztességesnek se lehet lenni. A nemzeti együttműködés programja szerinte azt jelenti, hogy tízmillió emberrel együtt szeretnének kormányozni.
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?