Ismét levette a napirendről a médiafelügyelet átalakítását a parlament, de megszavazták az új polgári törvénykönyv visszavonásáról, és azt, hogy újra lehessen buktatni alsó tagozatban. A szocialisták benyújtottak egy javaslatot arról, hogy Orbán Viktor születésnapja legyen ünnepnap, bekeretezett portréját pedig függesszék ki minden hivatalban. Ezen a héten három napig tart az országgyűlés ülése.
01.00 Jobbik: A közbiztonsági javaslat a gárda ellen szól
A közbiztonság javítása érdekében szükséges törvénymódosítások általános vitájával folytatta munkáját éjjel az országgyűlés. A vitában a Jobbik több képviselője felszólalt, azt kifogásolták, hogy a javaslat a Magyar Gárda ellen irányul.
A jobbikos Volner János szerint az első Orbán-kormány is felelős azért, hogy romlott a közbiztonság, mivel 2000-ban duplájára emelték a szabálysértési határértéket. A politikus kifogásolta, hogy a kormány kapkodva, salátatörvényekkel próbál megoldani komoly társadalmi problémákat. Volner számos frakciótársával együtt "lex gárdának" nevezte a javaslatot, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azt, aki feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében vesz részt.
Sneider Tamás azt kifogásolta, hogy az indítvány egy kalap alá veszi a fenyegetettségben élő embereket településükről kimentő gárdistákat és a bűnözőket. Pörzse Sándor - aki több jobbikos politikussal együtt a Magyar Nemzeti Gárda zöld pólójában vett részt az ülésen - azt mondta: a kormány folytatja azt a gárda elleni hecckampányt, amelyet a szocialisták kezdtek el.
21.45 Ipari méreteket öltött lopásokról beszélt a belügyi államtitkár
Elzárással büntetné a kormány a bizonyos szabálysértésen tetten ért elkövetőket és lehetőség nyílhat ilyen esetekben a gyorsított eljárás lefolytatására is. Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára hétfőn, a törvényjavaslat általános vitájának expozéjában kifejtette: a szabálysértések felderítése jelenleg a jegyző feladatköre, a módosítással azonban ez visszakerülne a rendőrséghez. Amennyiben gyorsított eljárásra kerül sor, úgy a szabálysértőt őrizetbe is vehetik.
A javaslat szerint a magánlaksértést, feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt, illetve a 20 ezer forintot meg nem haladó lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, hűtlen kezelést is elzárással, vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetnék.
Az államtitkár szerint a fa-, áram-, és bolti lopások már "ipari" mértékeket öltenek, az emberek nem érzik biztonságban magukat. Kontrát Károly úgy fogalmazott: önvédelmi reflexek jöttek létre az országban, amelyek olyan szervezeteket hoztak létre, amelyek a törvényesség határait súrolják.
20.30 Két alkotmánymódosítást javasol a kormány
Újabb két ponton módosítaná az alkotmányt a kormány: lehetővé tennék, hogy egyes ügyekben a bírók helyett a bírósági titkárok járjanak el, valamint azt is, hogy a közpénzből kifizetett "a társadalom igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző" juttatásokra külön adót állapítsanak meg. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az indítvány hétfői parlamenti expozéjában azt mondta: mindkét módosításra fontos célkitűzések miatt van szükség, ezek adnak lehetőséget az országgyűlésnek a további jogalkotásra, erről részletesen itt olvashat.
18.45 Megvannak az alkotmányelőkészítő bizottság tagjai
Megválasztották az alkotmányelőkészítő eseti bizottság tagjait, valamint tisztségviselőit. A 45 tagú testület létrehozásáról egy hete határozott a parlament, feladata az lesz, hogy áttekintse a hatályos alkotmányt, illetve határozati javaslatot terjesszen be az új alaptörvény alapvető elveiről 2011. június 30-ig.
Az alkotmányelőkészítő eseti bizottságba a Fidesz, valamint a KDNP összesen 30, az MSZP 7, a Jobbik 6, az LMP 2 tagot delegálhatott.
A bizottság elnökének, alelnökeinek és tagjainak megválasztására a képviselőcsoportok vezetőinek javaslata alapján a házelnök terjesztett elő javaslatot az országgyűlésnek, amelyről az vita nélkül határozott. Ennek alapján a KDNP-s Salamon László az eseti bizottság elnöke, az alelnöki tisztségeket pedig három fideszes képviselő tölti be: Balsai István, Gulyás Gergely és Mátrai Márta.
18.20 Változtak a pótköltségvetés szabályai
Enyhítette a pótköltségvetés kötelezettségének szabályait hétfőn az országgyűlés az államháztartásról szóló törvény módosításával. Megszüntették a kormányhivatalok vezetőinek pénzügyi jelentési kötelezettségét is a választások előtt.
A parlament 304 igen, 60 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a fideszes Rogán Antal és Ékes József, valamint a kereszténydemokrata Latorcai János által másfél hete benyújtott törvényjavaslatot, amelynek elfogadását a Költségvetési Tanács nem javasolta.
Az új szabályok szerint a kormány a költségvetési törvénymódosítást köteles az országgyűlés elé terjeszteni, ha év közben az állami költségvetés egyenlegének várható összege a költségvetési törvényben jóváhagyottól legalább az állami kiadási főösszegének 2,5 százalékával eltér. Ha az eltérés 5 százalékos, akkor pótköltségvetési törvényjavaslatot kell beterjeszteni.
18.10 Több támogatást kaphatnak a színházak
Egyes színházak, bábszínházak kedvezőbb támogatási lehetőséghez juttatására ad lehetőséget az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény módosítása, amelynek segítségével a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak nem szenvednek finanszírozási hátrányt.
Az indítványt 319 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett fogadta el a parlament, a javaslatot csak a Jobbik frakciója nem támogatta.
18.05 Új törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról
A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el az országgyűlés.
A parlament 303 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett döntött. A kormánypárti és a jobbikos politikusok igennel, a szocialisták nemmel szavaztak, az LMP képviselői tartózkodtak.
Az új törvény augusztus 1-jén lép hatályba.
18.00 Újra lehet buktatni alsó tagozaton
A parlament hétfőn elfogadta a közoktatási törvény módosítását, a szeptembertől életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit. Így ismét lehetőség lesz a második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg.
A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból.
Az indítványt 301 igen, 61 nem ellenében fogadta el az országgyűlés. Támogatták a javaslatot a fideszes, a kereszténydemokrata és a jobbikos képviselők, nemmel szavazott az MSZP és az LMP frakciója.
17.50 A kormány dönti el, milyen tárgyból kell emelt szintű vizsga a felvételihez
A kormány rendeletben határozza meg, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez mely tárgyakból kell emelt szintű érettségit tenni, miután az országgyűlés hétfőn elfogadta az erre vonatkozó fideszes javaslatot. A változások érintik a köz- és felsőoktatási törvényt egyaránt.
Az indítványt 351 igen szavazattal fogadták el. Négy frakció támogatta a javaslatot, 13 LMP-s képviselő tartózkodott.
A kormányrendeletet 2010. október 30-ig - miután bekérték a felsőoktatási intézmények javaslatait - adja ki a kormány. A rendelkezéseket első alkalommal a 2013 szeptemberében alapképzésre, egységes (osztatlan) képzésre történő felvételi jelentkezések során kell alkalmazni.
17.30 Változnak a régészeti feltárás szabályai
Régészeti feltárást a jövőben a területileg illetékes megyei múzeum - a fővárosban a Budapesti Történeti Múzeum -, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum, a régészeti tanszékkel rendelkező egyetemek és a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete végezhet.
A parlament hétfőn 316 igen szavazattal, 47 ellenében fogadta el a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását. A javaslatot a kormánypárti frakciók mellett a Jobbik és az LMP is támogatta. Arról is döntöttek, hogy a köztársasági elnöktől a törvény sürgős kihirdetését kéri.
17.15 Könnyebb lesz kirúgni a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének felmentését a miniszterelnök kezdeményezheti a köztársasági elnöknél - így módosult a versenytörvény. Az országgyűlés 260 igen szavazattal, 92 nem ellenében, 11 tartózkodással döntött. Nemmel szavaztak a szocialista és a jobbikos képviselők. Az LMP képviselői - két nemmel szavazó politikus kivételével - tartózkodtak.
A hatályos versenytörvény szerint a GVH elnökének és az elnökhelyetteseinek kinevezése 6 évre szól a jelenlegi szabályok szerint. Ez most úgy módosul, hogy az elnök továbbra is 6 évre kap megbízást, de az elnökhelyettesek megbízatása az elnök kinevezési időtartamára szól. Így ha valamelyik elnökhelyettest nem az elnökkel együtt, hanem később nevezik ki, akkor a 6 év lejárata előtt, az elnök megbízatásának megszűntekor lejár az ő kinevezése is.
Új eleme a törvénynek az, hogy mind az elnököt, mind pedig a két elnökhelyettest a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmenti a tisztsége alól.
17.00 Törvény a hatályba nem lépő Ptk.-ról
Törvényt hoztak arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) nem lép hatályba. A képviselők 311 igen, 42 nem szavazattal hozták meg döntésüket. A javaslatot csak az MSZP frakciója nem támogatta.
Az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette az új Ptk. hatályba lépéséről szóló rendelkezéseket, a jogbiztonság, illetve a jogpolitikai célok világossá tétele érdekében azonban indokolt, hogy törvény mondja ki az új Ptk. hatályba nem lépését. Az új polgári törvénykönyv két lépcsőben - ez év május 1-jén, illetve jövő év január 1-jén - történő hatálybaléptetését azért nyilvánította alkotmányellenesnek a testület, mert "kirívóan rövidnek" ítélte a jogalkalmazók és a jogkeresők rendelkezésére álló felkészülési időt, s álláspontja szerint emiatt sérül a jogbiztonság.
16.45 Diákigazolvány is jár a kettős állampolgárság mellé
A határon túli magyarok diákigazolványáról érdeklődött a jobbikos Szávay István, aki arra emlékeztetett, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes parlamenti meghallgatásán nyitottnak mutatkozott az ötlet iránt. A képviselő szerint az állampolgársági törvény módosítása alapján amúgy is járna a diákigazolvány a magyar állampolgárságú, de külföldi egyetemen tanulóknak. Rétvári Bence államtitkár szerint igaz, hogy a magyar állampolgárságot felvevő hallgatók kaphatnak magyar diákigazolványt, de ezt összhangba kell hozni a kedvezménytörvénnyel, vagyis azoknak a hallgatóknak a jogállásával, akik nem veszik fel az állampolgárságot.
16.22 Az újranyitott vasútvonalak menetrendjét kifogásolta egy LMP-s képviselő
Látszatintézkedésnek nevezte az LMP-s Jávor Benedek, hogy a hétvégén újraindított vasútvonalakon csak 2-6 vonatpár közlekedik naponta. Ez a menetrend szerinte csak arra jó, hogy ismét ki lehessen mutatni, nincs utas a vonatokon. Azt kérdezte: tervezi-e a kormány, hogy rendes menetrenddet alakít ki ezeken a vonalakon.
"Kérem, hogy nagyobb felelősséggel alkosson véleményt!" - mondta Fónagy János államtitkár, aki szerint jelenleg egy átmeneti menetrend van életben, de már folyamatban vannak a tárgyalások az önkormányzatokkal. Az új menetrend iskolakezdésre léphet életbe - mondta az államtitkár, de figyelmeztetett arra is, hogy a 8-12 vonatpárt finanszírozni is kell valakinek. "Képviselő úr, savanyú a szőlő. Ezt megcsináltuk" - mondta Fónagy, aki szerint őszre készül el a kormány közlekedési koncepciója is.
16.02 Szijjártó: Benyújtóit minősíti az Orbán-képes javaslat
A benyújtóit minősíti az az indítvány, amellyel a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztésével kapcsolatos rendeleten ironizál az MSZP - mondta hétfőn újságíróknak Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A szocialista javaslat (amelyről itt olvashat) értelmében minden közintézményben ki kellene helyezni Orbán Viktor miniszterelnök arcképét és életrajzát is. "Ha valakinek az ország jelenlegi helyzetében ennyi mondanivalója van parlamenti képviselőként, az jobb lenne, hogy ha az e havi fizetését visszaadná jó gyorsan" - mondta Szijjártó, aki szerint a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatnak ott van a helye, ahol az emberek járnak.
15.40 Védetté nyilvánítaná a Velencei-tó környékét egy jobbikos képviselő
Több oldalról is veszély fenyegeti a Velencei-tavat és környékét - mondta Rozgonyi Ernő, a Jobbik képviselője, aki szeretné egységes tájvédelmi körzetté nyilvánítani a tavat és a Velencei-hegységet. Ángyán József államtitkár szerint a törvényi környezet jelenleg a spekulánsoknak kedvez, az elmúlt években pedig az állam "átállt a spekuláns tőke oldalára". Nem adott ugyanakkor egyértelmű választ arra, hogy támogatja-e a tájvédelmi körzet létrehozását. Erre Rozgonyi is rákérdezett, mire Ángyán azt mondta: többféle lépésen is gondolkoznak, mert indokolt lenne a terület egységes kezelése.
15.29 Véget értek az interpellációk, kiürült az ülésterem
Az elnöklő Jakab István egy perc technikai szünetet rendelt el, amikor véget értek az interpellációk. A kérdések alatt már nem kell szavazni, ezért a képviselők tömegesen indultak ki a teremből.
15.27 Megkerülte a jogértelmezési választ az államtitkár
A Fidesz-KDNP képviselői elárasztották a parlamentet gyenge minőségű törvényjavaslatokkal - mondta a szocialista Lamperth Mónika, aki szerint ismeretlen fideszes műhelyek ontják magukból a javaslatokat, érdemi vitára pedig nincs szükség. A törvények hibáira példaként Lamperth az önkormányzati választási rendszer átalakításáról szóló törvényt említette, amelyből nem derül ki egyértelműen, hogy a megye lakosságszámába - a jelöléshez szükséges ajánlószelvények számának meghatározásakor - bele kell-e számolni a főváros, illetve a megyei jogú városok lakosságszámát.
Szabó Erika államtitkár válaszában azt mondta: a javaslatot nem a kormány nyújtotta be, hanem képviselői önálló indítvány volt, a közigazgatási miniszternek pedig nem tiszte, hogy a választás lebonyolításával kapcsolatos jogértelmezést adjon. A konkrét ügyben a megyei főjegyzőknek kell döntést hozniuk, másodfokon az Országos Választási Bizottság (OVB) dönt. Ez a testület adhat ki mindenkire kötelező jogi állásfoglalást is. Lamperth szerint nem lehet úgy nekimenni a választásnak, hogy a hivatali szervek nem tudják, hogy kell értelmezni a jogszabályt, ezért nem fogadta el a választ. Az országgyűlés többsége azonban igen.
15.14 Csütörtökön ajánl új házelnököt a Fidesz-frakciónak Orbán
Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülésen dönt a Fidesz elnöksége arról, kit támogat házelnöknek - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. A jelölés jogával a párt elnöke, Orbán Viktor él majd, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség pedig július 19-ig meghozza döntését. Schmitt Pál jelenlegi házelnök augusztus 6-tól lesz köztársasági elnök, ekkor üresedik meg az országgyűlés elnökének posztja.
(MTI)
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?