Hideget is, meleget is kapott Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben. Elsősorban a médiatörvény miatt kritizálta sok képviselő, de felhozták a kettős állampolgárság és a magyar nacionalizmus ügyét is.Volt, aki Hugo Chávez venezuelai elnökhöz hasonlította. Orbán a vita végén azt mondta, számára nem szépségverseny az elnökség, és kijelentette, senki sem sértegethet egy nemzetet. Az ülés eseményei percről percre.
14:42 Parázs EP-ülésen mutatkozott be a magyar EU-elnökség
Heves össztüzet zúdítottak az európai liberálisok, a zöldek és a szocialisták szerdán Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, aki a magyar elnökség programjáról beszélt az Európai Parlamentben, egy bekiabálásokkal, tapsviharokkal és huhogásokkal tarkított ülésen. Már beszéde kezdetén éreztették vele, hogy nem lesz könnyű dolga: volt, aki leragasztott szájjal, mások üres címlapú magyar újságokkal jelezték, hogy mit gondolnak a magyar médiatörvényről.
Orbánt azonban nem tudták kibillenteni, a miniszterelnök Magyarország szempontjából erősen önkritikus, az Európai Unió megerősítését sürgető beszédet mondott (a beszédről itt olvashat bővebben). A kritikusoknak előre üzente, hogy készen áll a harcra, de nem szabad összekeverni a magyar belpolitikát az európai ügyekkel.
A kritikus hozzászólók közül volt, aki a venezuelai elnök Hugo Chávezhez hasonlította Orbánt, más pedig egy porcelánboltba tévedt elefánthoz a magyar médiatörvényt. Volt aki felemlegette a Brüsszelben a magyar elnökség alkalmából kiállított szőnyeget, mások Orbán európaiságát kérdőjelezték meg. A legélesebb kritikákat Martin Schulz az EP szocialista frakciójának német vezetője, Daniel Cohn-Bendit zöld párti képviselő, és Guy Verhofstadt a liberális frakció holland elnöke fogalmazta meg.
Orbánt az Európai Néppárt képviselői igyekeztek védeni azzal, hogy megpróbálták a vitát visszaterelni az magyar elnökség programjához. Mellette szólalt fel néhány Fideszes és jobbikos képviselő is.
Orbán tapsviharok és huhogások közepette Magyarország megsértéseként értékelte a heves kritikákat. A magyar sajtó ellene irányuló kemény támadásait emlegette, és azt mondta, az internet korában nem lehet a sajtószabadság csorbításáról beszélni, a kormánypártok a Facebookon nyerték meg a választást (reakciójáról részletesen itt olvashat, Orbán az ülés után sajtótájékoztatón érétékelte az eseményeket, erről itt találja beszámolónkat).
Az indulatok már az ülés legelején is érzékelhetőek voltak, az EU vezetését számos támadás érte többek között a gazdasági válság kezelése és a megroggyant gazdaságú országoknak nyújtott pénzügyi támogatások miatt. Ezekre José Manuel Barroso bizottsági elnök heves szavakkal reagált.
13.13 Kezdődik Orbán sajtótájékoztatója
Most kezdődik Orbán Viktor sajtótájékoztatója - jelentette Strasbourgban tartózkodó tudósítónk. A Parlament ülése szavazásokkal folytatódik, tudósításunk ezzel véget ért. A mai nap eseményeiről hamarosan olvashatja összefoglalónkat.
13.05 "Meghívott étkezni Orbán úr, de most elvette az étvágyamat"
Orbán beszéde végén többen is reagáltak néhány mondatban a soros elnök felszólalására. A legkeményebb szavakat Daniel Cohn-Bendit használta, aki azt mondta, hogy "meghívott étkezni Orbán úr, de most elvette az étvágyamat". Ezt követően kikapcsolták a mikrofonját.

Daniel Cohn-Bendit - kattinson a képre az ülésen készült galériánk megtekintéséhez!
13.03 Orbán nem szépségversenyre készül
"Sosem gondoltam, hogy a magyar elnökség diadalmenet lesz" - mondta Orbán, aki szerint az elnökség nem szépségverseny. Azt mondta, hogy "minket semmilyen belpolitikai vagy a nemzetet ért támadás nem tántorít el" a céljainktól. Orbán az EU egyik legsikeresebb félévében bízva fejezte be beszédét.
12.57 Orbán szerint a Facebookon nyerték meg a választást
Alexander Graf Lambsdorff német képviselőnek Orbán azt mondta, hogy a német médiatörvény jottányit sem demoratikusabb, mint a magyar. Szerinte azért, mert diktatúrában éltek, senki nem jön ahhoz, hogy megkérdőjelezze a magyarok demokratikus elkötelezettségét. Szerinte senki nem sértegethet egy nemzetet.
"A kontrollálhatatlan interneten és a Facebookon nyertük meg a választást" - jelentette ki az internet szabályozásának kérdéséről. Azt mondta, hogy Magyarországon a jogállam újraépítése folyik.
12.54 Orbán meglepődött a vitán
Kurtának nevezte a parlamenti vitát Orbán Viktor a felszólalása elején. "Engedjék meg, hogy kifejezzem a meglepetésemet" - vezette fel felszólalását Orbán, aki ezzel arra utalt, hogy szerinte meglepően sok tárgyi tévedést követtek el a hozzászólók a médiatörvényről és a magyar demokráciáról.
Erre példaként azt hozta fel, hogy nem lehet szankcionálni és pénzzel büntetni a kiegyensúlyozottságot. Értékes hozzászólásnak tartja Schulz szavait, amely szerint nem a program, hanem a teljesítmény fontos. "Cohn-Bendit szónoklata ártatlan gőgicsélés ahhoz képes, amit a magyar újságok írnak. Azt mondta szívesen elküldi németül a magyar újságok kivonatait.

Kattintson a képre az ülésen készült galériánk megtekintéséhez!
12.45 "Tudjuk, hogy ez nagyon fontos félév Magyarország számára"
A parlamenti vita végén az Európai Bizottság alelnöke megköszönte, hogy a magyar elnökség bemutatta ezt az ambiciózus célt, és elégedettséggel beszélt a heves vitáról. Azt mondta, a bizottság nevében támogatják a magyar célokat.
A tunéziai helyzetről is beszélt, azt mondta, az EU támogatja a tunéziai népet és a demokratikus átalakulást. Az alelnök a médiatörvényre is kitért.
A magyar hatóságokkal és a kormánnyal politikai és szakértői vitákat folytat a Bizottság. Azt mondta, levélben kérnek magyarázatokat egyes részekre vonatkozóan. Beszédét azzal zárta, hogy bíznak a magyar elnökség felkészültségében. "Tudjuk, hogy ez nagyon fontos félév Magyarország számára" - jelentette ki.
12:33 Déja vu érzésük van a szlovénoknak
Déja vu érzése van a vita miatt egy szlovén néppárti képviselőnek (Szlovénia 2008-ban vezette az Európai Tanácsot, az Európai Néppártnak a Fidesz is tagja). Szerinte a stílus és a légkör nem szokatlan a korábbiakhoz képest - mondta az [origo] helyszíni tudósítójának.
12.33 Volt kommunistákról beszélt Surján
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
Nagyjából százötven hallgató vonult be az ELTE Bölcsészkarának egyik előadójába a Hallgatói Hálózat szerda délutáni tüntetésén. A szervezet tagjai így tiltakoznak a ...
Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
Diktatúra vagy teljes káosz is lehetne Magyarországon, ha valóra váltak volna a kormány munkáját bírálók jóslatai. Eddig csak néhány tipp jött be, ezek kemény, de ...
A hatalomtól távolodva hosszabbak lettek Gyurcsány értékelői
Miniszterelnökként általában egyórás országértékeléseket tartott Gyurcsány Ferenc, most azonban közel másfél órás beszédet mondott - kétszer olyan hosszan értékelte az ...
Kevesebb Orbánt kívánt az országnak Gyurcsány Ferenc
Nem szabad csak Orbán Viktort hibáztatni a mai helyzetért - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök keddi évértékelőjében. Szerinte a jelenlegi kormányt le kell ...
Hiába buzog a kormány, nem ússza meg az uniós fenyítést
Bár a sajtóértesülések és a kormánytagok nyilvános nyilatkozatai eddig csak lehetőségként emlegették, a kormány valójában február eleje óta kész tényként kezeli, hogy az ...
Nem mennek mérnöknek a leszólt fideszes jogászok
A jogászok, a bölcsészek és a cipőfelsőrész-készítők is szolgálják a nemzet gyarapodását - mondta az [origo]-nak Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki ...
Ki segít Kövér Lászlónak megtörni a szellemi rabságot?
Egy diák elbóbiskolt, többen a fotósokat nézegették, mások pedig inkább arról szerettek volna hallani, hogyan lehet megélni 47 ezer forintból. Két középiskolás osztály ...
Ez nem kocsma, hanem közösségi dohányzóhely
Elvileg magánlakás, de nem lakik itt senki. Nem kocsma, de isznak benne. Pincér helyett futárszolgálat hozza a sört - a legkisebb kiszerelés a húszliteres hordó - és az ...
Akciókkal csábítják a felvételizőket a lépéskényszerbe került egyetemek
Családi kedvezmény, ingyenes kollégium és tandíjátvállalás. Ezekkel csábítják a felvételizőket a tandíjmentes helyekből kimaradó felsőoktatási intézmények. Az ...
Kihagyná Rogánt az alkudozásból a főpolgármester
Nem tudni, milyen lesz az egyre feszültebbé váló viszony Tarlós István budapesti főpolgármester és Rogán Antal, az V. kerület első embere között, miután utóbbi kimaradt ...
Az utolsó pillanatig csiszolták a Barrosónak küldött választ
A közszféra egészére kiterjesztenék a nyugdíjkorhatár utáni továbbdolgozás lehetőségét - az [origo] információi szerint így oldaná fel a kormány a vitát az Európai ...
Egyre kegyetlenebbek az összezsúfolt rabok
Európában csak az olasz börtönök zsúfoltabbak a magyarnál, itthon tíz férőhelyre már 14 rab jut, ráadásul egyre növekszik a számuk, miközben a börtönőrök, nevelők nem ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.