A Közgépről, a magyar földről és a mecseki uránbányáról is szó volt a parlament csütörtöki ülésén. Rogán Antal perverznek nevezte az LMP-t, és pornózást ajánlott a pártnak, Balczó Zoltán felcsapott nyelvtanárnak. A délután elfogadandó költségvetés csak néhányszor került szóba, viszont kiderült, hogy az osztrákok zsebében vagyunk, Pintérnek pedig nyugdíjba is kéne menni, és a nyaralójára is rá kéne néznie. Az ülés percről percre.
12:37 Vége a kérdéseknek
Az azonnali kérdéseknek vége, szünet következik, majd pedig szavazások. Tudosításunkat befejezzük.
12:35 A kormánynak nincs baja a fájlmegosztó fiatalokkal
Elterjedt a fájlmegosztó rendszerek használata, főleg a fiatalok körében - mondta Stágel Bence (KDNP), szerinte ez érinti a szerzői jogot. Répássy Róbert államtitkár szerint az új Btk. csak a 100 ezer forintot meghaladó kárt okozó szerzői jogsértés miatt jár büntetés. Répássy szerint akkor lehet fájlmegosztókat büntetni, ha jövedelemszerzés miatt csinálják, egyébként dekriminalizálják ezt a magatartást.
12:28 Miért nem tudja az állam, mennyit költ segélyre?
Sneider Tamás (Jobbik) azt kérdezi, hogy jelenleg mennyibe kerülnek az adófizetőknek azok, akik segélyt kapnak. Halász János szerint nincsen egységes adatbázis, így jelenleg nem tudni, hogy az állam mennyit költ segélyekre.
12:25 Legyen elegáns - kérte Simon Halászt
A kormámyváltás óta nem változott a gyermekek étkeztetésének a támogatása Simon Gábor (MSZP) szerint, holott egyre többen szorulnak rá. Legyen annyira elegáns, hogy nem az elmúlt évekre koncentrál, hanem az Önök kormányzati tevékenységükre - kérte Simon. Halász János szerint idén olyan önkormányzatok kaphatnak étkeztetési támogatást, akik vállalták, hogy jobb minőségű és hazai ételt adnak a gyerekeknek. Azt is megjegyezte, hogy Simon annyira volt elegáns, hogy kifutott az időből, de végül nem említette az elmúlt nyolc évet.
12:23 Szúrós tekintetű fideszes kérdés
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static6.origos.hu/i/1207/20120712-parlament-plenaris-ules-diossi-csaba.jpg)
12:18 Fónagy: Egyszerűbben jönnek az uniós pénzek
A magyar kkv. szektor a legnagyobb munkahelyteremtő erő - mondta Dióssi Csaba (Fidesz). Kérdése, hogy milyen intézkedésekkel akarják egyszerűsíteni az uniós források lehívását. Fónagy János szerint kormányrendeletben egyszerűsítik a lehívást, és egyfordulóssá tették a pályázatokat. A kiemelkedő jelentőségi projektek támogatásához pedig külön segítséget nyújtanak.
12:15 Frappáns kérdés és válasz
Frappáns módon mondta el a kérdését, és én is frappáns módon próbálok válaszolni - mondta Illés Zoltán államtitkár. Igen a kormány támogatja az Audi beruházását - tette hozzá, így meghosszabíthatják a repülőteret. Szerinte ennek nem lesz nagy hatása a Natura 2000 területre.
12:13 Lesz nagy reptér Győr mellett?
A kormány egyszer már feláldozott egy Natura 2000 területet - mondta Szabó Rebeka (LMP). Ez a győri Audi-beruházásához kellett, Szabó szerint azonban újabb területek kellenek az Audinak, hogy nagyobb repülőteret építehessen a nagyobb repülőknek. Támogatja a kabinet a reptér-építést? - kérdezi.
12:09 Az egészségügyi átalakításról vitázik a Jobbik
A Jobbik a kórház-rendszer átalakításról beszél, szerintük órákba telik bizonyos településekről mentővel eljutni egy kórházba, és osztályok szünnek meg. Halász János államtitkár szerint a biztomságos betegellátás, és a helyi érdekek jellemzik az egészségügyi átalalkítást, és sehol sem szűnik meg ellátás, ahol szükség van rá.
12:04 Az MSZP szerint nem lesz jó az új szakképzés
Áttérnek az írásban feltett kérdések megtárgyalására. Egy szocialista képviselő szerint rossz irányba megy a szakképzések szabályozása, mert egyre kevesebb állami pénz fog rájuk jutni. Cséfalvay Zoltán szerint sok érdekelt féllel egyeztettek a szabályozás kidolgozásánál, szerinte az átalakítás a gazdaság érdekeit és a tanulók érdekeit is szolgálja.
11:59 Vágó Gábor közgépezik, Cséfalvay nem örül
A vállalkozások többsége a paicról él, nem közpénzekből, mint a Közgép - mondta Vágó. Szerinte a vállakozásoknak nincs lehetősége közbeszerzéseket nyerni, az olyan cégek miatt, mint a Közgép. Cséfalvay Zoltán válaszában azt kritizálta, hogy bár Vágó a bürokratikus terhek mérsékléséről kérdezte volna, a képviselő mégis jórészt a Közgépről beszélt. Szerinte egyébként a kormány folyamatosan csökkenti az adminisztrációs terheket.
11:58 Örülnek ha Matolcsy nincs bent a Házban
"Mindig örülük, ha nem látom Matolcsy-t a parlamentben" - mondta Vágó Gábor (LMP), aki a miniszter kérdezte volna, de ő nincs jelen.
11:56 A Közgép egy forintért adta el a Zsolnay-t
Cséfalvay Zoltán válaszában azt mondta, a Közgép valóban kisebbségi részesedést szerzett a Zsolnay-ban. Azonban kiderült róla, hogy rosszabb állapotban van, mint hitték. Nem tudták stabilizálni a helyzetét, ezért inkább a Közgép egy forintért vissz adta azt a pécsi önkormányzatnak.
11.54 A Közgép Pécsett ügyeskedik
A Zsolnay-gyár megvásárlásáról beszél Németh Zsolt (Jobbik). A gyárat a Közgép vette meg, Németh szerint pedig a cég nem fizettett érte rendesen. Azt kérdezi, hogy miért nem tudott a cég kifizetni 500 milló forintot, és ezután miért mondott le a gyárról.
11:48 Bajban vannak a látássérültek
Szél szerint Halász nincs tisztában azzal, mit jelent az elmaradás a szervezetknek. Például a fél országban leállt a látássérültek rehabilitációja. Ezt a problémát Halász szerint már megoldották.
11.43 A pontos elszámolás miatt késnek a pénzek
Szél Bernadett (LMP) szerint késnek a fogyatékosokkal foglalkozó szervezeteknek járó a kifizetésekkel. Ezzel a kormány kivérezteti a szervezetek. Mikor cselekszik a kormány? - kérdezi. Halász János szerint az állam megbízható szerződéses partner, és állandóan cselekszik. A kifizetések pedig a pontos elszámolás miatt késnek.
11:40 Pintérnek is érdemes ránéznie a nyaralójára
A rendőrség vigyáz a településre - válaszolt Kontrát Károly államtitkár. Azt azonban elismerte, valóban voltak betörések Sarudon, leginkább az üdülőtelepen. Kontrát bízik a rendőrség munkájában, és figyelemmel fogják kísérni a kérdést. Mirkóczki szerint Kontrát nem fogta meg a lényeget, a rendőrök pedig az autósokat és a bicikliseket vegzálják. Ott van Pintér nyaralója is, a jobbikos szerint talán érdemes ránéznie, megvan-e még.
11:37 Sarud segítségért kiállt
Mára élhetetlenné vált az élet Sarudon - mondta Mirkóczki Ádám (Jobbik), szerinte ugyanis sok a lopás a tiszaparti településen. Számíthat-e a belügyminisztérium segítségére? - kérdezte.
11:36 Simicskó István a parlamentben is szereti a focit
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static9.origos.hu/i/1207/20120712-parlament-plenaris-ules-budai-gyula.jpg)
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.