Az osztrákok zsebében vagyunk - percről percre a parlamenti ülésről
A Közgépről, a magyar földről és a mecseki uránbányáról is szó volt a parlament csütörtöki ülésén. Rogán Antal perverznek nevezte az LMP-t, és pornózást ajánlott a pártnak, Balczó Zoltán felcsapott nyelvtanárnak. A délután elfogadandó költségvetés csak néhányszor került szóba, viszont kiderült, hogy az osztrákok zsebében vagyunk, Pintérnek pedig nyugdíjba is kéne menni, és a nyaralójára is rá kéne néznie. Az ülés percről percre.
Rétvári Bence korfát mutogat
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](/i/1207/20120712-parlament-plenaris-ules-retvri-bence-korfa.jpg)
Budai: Felvettük a harcot a zsebszerződésekkel
2014-ig mindent meg kell tennünk, hogy külföldiek ne tudjanak magyar földet szerezni - mondta válaszában Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár. Ekkor jár le ugyanis a földmoratórium. Szerinte a kormány már a földtörvényel és az új Btk.-val is felvette a harcot a zsebszerződések ellen. Szerinte amúgy az egymilló hektár eltúlzott szám, ennyi föld nincs külföldi kézben.
A osztrákok zsebében vagyunk
Nagy István (Fidesz) a földvédelmi moratóriumról és a zsebszerződsekről beszél. Dicséri, hogy az új Btk.-ban már benne van ezeknek a szerződéseknek a szankcionálása. Szerinte zsebszerződésen keresztül egymilló hektár föld lehet osztrák kézen.
A mellébeszélés mestere csúcsot dönt
Karácsony szerint Rétvári a mellébeszélés mestere, és most egyéni csúcsot is döntött. Karácsony szerint a nyugdíjazást lehetne a kormánytagokon kezdeni, Pintér Sándort például elküldhetnék nyugdíjba. Karácsony nem fogadta el a választ, a Ház viszont igen.
Rétvári: Más pénzéről döntünk
Karácsonynak Rétvári Bence államtitkár válaszol. "Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy más pénzéről döntünk" - kezdte Rétvári. Szerinte azt kell mérlegelni, hogy szükséges dolgokra költik-e a pénzt. Tekintettel kell lenni az idős egyenékre, de a takarékos állami gazdálkodásra is.
Lefejezik a tanárokat
Karácsony Gergely LMP-s képviselő a közszolgák "kényszernyugdíjazásáról" beszél. Szerinte orvos- és pedagógushiányt okoznak az elbocsátások, lefejeznék a szakmát.
Volner visszavág
Volner nem fogadja el a választ, szerinte Fónagy megkerülte a válaszadást. Szeirnte ő tett már feljelentést az ügyben, de azt a rendőrség elutasította. A Ház elfogadta a választ.
A súlyos örökség vitte sírba a Malévot
Fónagy János államtitkár válaszol Volnernek. A kormánynak nem érdeke, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő társaságok bedőléséhez asszisztáljon - mondta Fónagy. Szerinte a Malév az évek során képtelenné vált arra, hogy egyedül megtudjon állni a lábán, az EU pedig nem engedte, hogy az állam támogassa. A Malév súlyos öröksége, és a támogatás elkaszálása miatt ment tönkre a társaság. Egyébként pedig Volner tegyne feljelentést, ha szabálytalanságra bukkant.
Volner: Gyurcsány haverja számolja fel a Malévot
A Malévről Volner János jobbikos képviselő kérdezi a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Szerinte a Malév bedöntésére Fidesz-MSZP nagykoalíció alakult, mert a Malév bedőléséből a WizzAir társaság profitált, amelyben igazgatósági tagja Oszkó Péter volt pénzügyminiszter. Ráadásul a felszámolóbiztos Volner szerint Gyurcsány Ferenc barátja.
Sunyi választ emleget Steiner
Steiner Pál nem fogadja el Rétvári válaszát, szerinte az államtitkár hazudik. Követeli a felelősök megnevezését, beszéde közben a teremben nagy hangzavar támadt. A Ház elfogadta az államtitkár válaszát.
Rogán perverz LMP-sekről beszél, Szél röhög rajta
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](/i/1207/20120712-parlament-plenaris-ules-szel-bernadett.jpg)
Az LMP-s Szél Bernadett röhög Rogán hasonlatán
Se Hősök tere, se Nemzeti
Rétvári Bence államtitkár válaszol. Szerinte a Kossuth tér felújítására még a szocialisták írtak ki pályázatot, ehhez képest most támadják. Rétvári szerint ha az MSZP-n múlt volna, Nemzeti Színház, Millenáris és Hősök tere sem lenne Budapesten. Hozzátette, hogy a Kossuth tér felújítása során minden szabályos volt, és gyors.
A Kossuth téri fák a Házban
Steiner Pál MSZP-s képviselő kezdi az interpellációt. A Kossuth térő fák kivágását nehezményezi, szerinte szabálytalanul vágták ki azokat régészeti eljárásra hivatkozva.
A napirendről döntenek
Vége a napirend előtti felszólalásoknak, a Ház a napirendről szavazott, és elfogadta.
Gaudi bekiabál
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](/i/1207/20120712-parlament-plenaris-ules-gaudinagy-tamas-bekiabalas.jpg)
Rogán pornózásra bíztatja az LMP-t
Az egész orsgág tudja, hogy az LMP-sek pervez módon vonzódnak a láncokhoz és bilincsekhez - mondta Rogán az LMP tegnapi akciójára hivatkozva. Szerinte a tegnapi akció egy munkahelyen történt, és az ottdolgozókat nem érdekelte az LMP lánccsörgetése. Legközelebb inkább kérjenek tanácsot egy felnőttfilmestől - mondta Rogán.
Rogán: A költségvetés megvédi a mumkahelyeket
Növekedett a foglalkoztatottak száma - mondta Rogán. Szerinte csökkennek a kisvállalatok terhei a kormány munkavédelmi tervének következtében. Rogán szerint a 2013-as költségvetésben is benne van a munkahelyek védelme.
Nagy a meleg és feszültség a Házban
Sokan beszélgetnek, közben Rogán Antal fideszes frakcióvezető következik. Józsa Istvánra reagálna, de akkora a hangzavar, hogy nem tud beszélni. "A meleg és a nagy feszültség ellenére próbálják tűrtöztetni magukat" - mondta a leveztő elnök.
Népszavát olvas egy fideszes
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](/i/1207/20120712-parlament-plenaris-ules-babine-szottfried.jpg)
Bábiné Szottfried Gabriella fideszes képviselő újságot olvas
Gaudi bekiabált
"Csendet és figyelmet kérünk" - kiabálta be Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselőtársa beszédének közepén. A levezető elnök csendre szólította fel, és azt mondta, nem Gaudi vezeti az ülést, Gaudi erre azt válaszolta, hogy pedig az jobb lenne.


hozzá!