Nagyjából kétezer ember gyűlt össze hétfőn délután az oktatási államtitkárnál, hogy újra a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzanak. Szapulták a kormány kultúrpolitikáját, szó volt arról, hogy miért hasonlítunk Fehéroroszországra, és hogy a középiskolás szlengben mit jelent az unortodox. A Parlament mellől a Nagykörúton keresztül a Rádió épületéhez vonuló tömeg menet közben több mint négyezresre duzzadt. A Rádió az esti hírekben beolvasta a követeléseiket. Estére átvonultak a Színművészetire, ahol munkacsoportokat alkotva kezdték megtervezni a következő lépéseket.
22.59 Összefoglaló a hétfői tüntetésről
Végre eszedbe jutott Orbán Viktor, hogy te is ingyen tanultál - ez a felirat volt olvasható az egyik tüntető transzparensén, aki hétfő délután a Szalay utcában jelent meg több ezer másik demonstrálóval. A felszólalók közül a Diákellenállás vezetője diktatúrának nevezte a kormány működését, a Hallgatói Hálózat szónoka szerint pedig Magyarország olyan, mint Fehéroroszország, mert csak ott van még röghöz kötés. Mivel nem csak a felsőoktatásról szóló fórumot hívtak össze, ezért szó volt a túl kevés gyerekorvosról és a pártállami kultúrpolitikáról is.
A tüntetők a Parlament elé vonultak, de közben kicserélődött a tömeg, az idősebbek hazamentek, jött viszont sok más, így összességében többen lettek, mint a délutáni tüntetésen. Az Országház elől vaktában indultak el, majd a Magyar Rádióhoz vonultak, hogy beolvashassák a követeléseiket. Az épület bejáratát rendőrök állták el, de végül meg tudtak állapodni a Rádióval: nem a tüntetők, hanem a hírolvasó mondta be a követeléseket az esti hírekben. A tüntetés nagyrészt rögtönzés volt, így miután elérték céljukat, a Színművészeti Egyetemre vonultak, hogy megtárgyalják a további teendőket.
Élő közvetítésünk itt véget ért.
22.56 Létrejött az egyeztető fórum
Megtartotta alakuló ülését hétfőn az ELTE-n az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum, amelynek résztvevői elfogadták és támogatásukról biztosították a hallgatók hat pontját. A résztvevők legalább 44 ezer állami ösztöndíjas hallgatót szorgalmaztak. A felek - a Magyar Rektori Konferencia Elnöksége, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Hallgatói Hálózat tagjai, az Oktatói Hálózat tagjai, a Pedagógusok Szakszervezete és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - a felsőoktatási reformot úgy tartják elfogadhatónak, ha a kormány velük is egyeztet.
22.31 Több százan dugták össze a fejüket
Munkacsoportokat alakítottak a diákok, akik közül több százan vannak a Színművészeti Egyetemen. Megpróbálják kitalálni, mik legyenek a következő lépések.
22.10 Segítőkészek a rendőrök
21.45 Videóinterjú a diákellenállás vezetőjével
21.33 Sós perecet osztogatnak
A diákok sós perecet kaptak és olyan prospektusokat, amelyeken az áll, hogy az egyetemfoglalás célja a tüntetések kiszélesítése, illetve az, hogy a múlt heti hídfoglalás nem jött volna létre az akkori diákfórum megtartása nélkül.
21.31 Itt követheti a tüntetést
A tüntetés teljes videóanyaga
21.25 Rögtönöznek
Az egyik szervező tudósítónknak azt mondta, nem tervezték meg a menetet, hanem rögtönöznek. A diákok éppen ezért egy fórumot fognak tartani, ahol megbeszélik a következő lépéseket.
21.20 Beengedték a diákokat
A Színművészeti Egyetemre a rektor beengedte a tüntetőket, átadta nekik a nagy előadót, sőt mikrofont, hangfalat is biztosított számukra. A diákok bent aludhatnak a teremben, és a büfét is megnyitják nemsokára.
21.13 Nagy rendőri készültség
A Rádió környékén, a Puskin utcánál nagy a rendőri készültség - közölte tudósítónk.
21.12 Elvonulnak fórumot tartani
A diákok elindultak a Színművészeti Egyetemre, hogy hallgatói fórumon találják ki a további teendőket.
21.10 Beolvasták a hat pontot
Beolvasták a hat pontot, de nem a diákok képviselője, hanem a Rádió hírolvasója. Ez nagyon nem tetszett az időközben 1,5-2 ezresre olvadt tömegnek, ahogy az sem, hogy a hírolvasó a hat pont után közölte a kormány álláspontját, idézve Balog Zoltán minisztert, hogy eltörlik a keretszámokat.
20.54 Rádióssal egyezkednek a diákok - kép
20.40 Élő adásba kerülhetnek
Tóth Fruzsina, a Hallagatói Hálózat aktivistáját engedték be korábban a Rádió épületébe. Amikor kijött közölte, az este kilencórás hírekben a demonstárlók képviselője beolvashatja a diákok hat pontját. A tömeg rázendített: "megvárjuk, megvárjuk".
20.31 Beolvassák, csak idő kell
A Rádió illetékese azt is jelezte, hogy a diákok követlését be fogják olvasni, de még idő kell. Ezt követően a tüntetés kísérő, nagy hangfalakkal felszerelt kocsi közelebb állt a Rádió épületéhez. A diákok arról akarják hallgatni, amint beolvassák a követeléseiket. A tüntetők már nem csak a diákok hat pontját, hanem az eseményt szervező Humán Platform 25 pontját is szeretnék beolvastatni.
20.28 Egyikük bejutott
A tüntetők egyik képviselőjét beengedték az épületbe a rendőrök. A többiek azt szeretnék, hogy még két diák mehessen utána.
20.24 Forralt bor 600-ért
A Rádió épületénél, a sarkon két deci forralt bort árulnak 600 forintért. A diákok nincsenek oda érte, de megveszik, mert legalább meleg - jelentette tudósítónk.
Megpróbálták visszafogni Portikot az őrültségekben
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Megpróbálták visszafogni Portikot az őrültségekben
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Megpróbálták visszafogni Portikot az őrültségekben
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.