Botka lemondott, szocialista összeomlás - percről percre

2017.10.02., 10:04
rendezés

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László, majd Ujhelyi István is távozott.

Origo
15:49

Újabb elmélet a puccsistákról

Botka László már a kezdetekkor téves kalkuláción alapuló stratégiát épített fel a kormányváltás érdekében, mivel az MSZP-s politikus azzal számolt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc kihagyásával is bevonzható egy közös ellenzéki összefogásba, mondta a hirado.hu-nak Galló Béla politológus. A szocialisták budapesti politikusai számára elfogadhatatlan volt a DK-val szembeni kemény fellépés, hiszen a fővárosi körzetekben a Gyurcsány Ferenc vezette párt szavazóinak támogatása nélkül lehetetlen mandátumokat szerezni, hangsúlyozta a szakértő. Rámutatott: a budapesti MSZP-sek saját karrierjét és egzisztenciáját súlyosan veszélyeztette volna, ha Botkának sikerült volna tető alá hoznia egy ellenzéki együttműködést a DK kihagyásával.

Origo
15:29

Gulyás: Nem lesz változás az MSZP politikájában

A Fidesz szerint a szocialista párt belügye, hogy kit állít miniszterelnök-jelöltnek, Botka László távozása ugyanakkor az MSZP politikájában nem eredményez változást. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetői posztját hétfőtől betöltő Gulyás Gergely azt mondta: azt látják, függetlenül attól, hogy kilenc hónap alatt Botka László megbukott, az MSZP-ben szóba jöhető jelöltek közül mindenki a Medgyessy-, a Gyurcsány-, és a Bajnai-korszakban aktív szerepet vállalt képviselő. Ilyen értelemben Botka László távozása a szocialista párt politikájában nem eredményez változást - mutatott rá. A frakcióvezető arra kérdésre, hogy Botka László szerint bukása részben a Fidesz aknamunkájának köszönhető, azt mondta: meglepődött volna, ha Botka László saját bukásának okát önön alkalmatlanságában látja.

Origo
15:22

Ujhelyi így reagált Szanyira

Ujhelyi István az ATV-nek reagált Szanyi Tibor kijelentésére. Szanyi szerint Botka gyáva volt a visszalépésével. Ujhelyi azt mondta, "mindenki döntse el, hogy egy Szanyi Tibi féle stílussal akar új Magyarországot építeni, vagy azzal, amit Botka László képvisel."

Hecker Flórián
14:35

Szív küldi szívnek: Bokros verselt Molnárnak

Még ki sem hűlt Botka László széke, Bokros Lajos, mint a Moder Magyarország Mozgalom nevű hobbipárt elnöke máris egyezkedni hívta Molnár Gyula MSZP elnököt. Ha az ex-pénzügyminiszter jobban odafigyel, egy romantikus négysoros vers is kisülhetett volna a dologból, így viszont be kell érnünk egy szimpla politikai strófával, íme:

Bokros Lajos - Nem késő

Kedves Molnár Gyula,
Gyertek vissza a tárgyalóasztalhoz.
Ami történt nem felejthető, de tanuljunk belőle.
Csak őszintén, tiszta szándékkal, hitelesen és egységben győzhetünk.

Bokros Lajos szavaltFotó: Szabó Gábor - Origo
Hecker Flórián
14:05

Lehet akármekkora vihar, Thürmer Gyula örök

Botka Lászlónak beszólt már mindenki mindenfélét, viszont vitán felül áll, hogy a leghitelesebben a Magyar Munkáspárt lőtt utána a dicstelenül távozott miniszterelnök-jelöltnek. Thürmer Gyula pártja szerint ugyanis az igazi baj az, hogy Botka bukásával "sem a dolgozó embernek, sem a népnek nem lesz jobb". Az még hagyján, hogy az MSZP "szocliberális úriközönsége" nem hagyta a szegedi polgármesternek, hogy építse a kommunizmust, de azzal, hogy lemondott, a Munkáspárt szerint megnyílhat az út "Gyurcsány királysága" előtt. Ajjaj, ez nem hangzik túl jól!

Origo
13:52

Lánczi Tamás: Óriási csapás az MSZP-nek Botka eleste

Gyurcsány saját uralma alá vonhatja újra a pártot - mondta Lánczi Tamás, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, a Figyelő főszerkesztője az Origónak Botka László hétfői visszalépése kapcsán.

Origo
13:50

Így reagált az LMP Botka távozására

Megszólalt az LMP is az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a lemondásra:

MTI
13:45

"Az MSZP megszűnt a baloldal vezető ereje lenni"

„Az MSZP ezzel hivatalosan is megszűnt a baloldal vezető ereje lenni – a teljes összeomlás szélén a szocialisták - írta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője.

MTI
13:41

Hoppál Péter: Maffiabefolyás a baloldalon?

Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képvielője így vélekedett Botka lemondásáról: "Botka László: game over! Maffiabefolyás a baloldalon? Ajjajj..."



MTI
13:37

Molnár elismerte, Botka lehetett az akadály

Molnár Gyula, az MSZP elnöke közölte, a kormányt csak egy teljes körű ellenzéki összefogás képes leváltani, de az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy ez az együttműködés néhány párt egyéni szándéka miatt nem jöhet létre. Ezért Botka László - folytatta - nem akarta, hogy ennek az együttműködésnek az ő személye legyen az akadálya. Molnár Gyula megköszönte Botka Lászlónak az elmúlt időszak küzdelmét.

Hecker Flórián
12:39

Emberek! Megfejtették a Botka-jelenséget!

Egészen mélyenszántó eszmefuttatást engedett el Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a közösségi oldalán. Az agrárpolitikus ugyanis megfejtette Botka László különös távozásának okait: a háttérben az van, hogy "a gazdagok nem akarnak fizetni". Hogy a kijelentésben pontosan mi a burkolt üzenet, azt egyelőre még megtippelni se merjük. Gőgös mindenesetre belengette, hogy esetleg ő is távozik, de aztán gyorsan megnyugtatott mindenkit, hogy marad, és folytatja a harcot.

Gőgös ZoltánForrás: MTI/Kovács Tamás

Gőgös igazi úriember, ugyanis ezekben a nehéz pillanatokban sem felejtkezett meg arról, hogy mindenkinek tartalmas napot kívánjon. Ennél tartalmasabbat már nehéz elképzelni!

Origo
12:38

Szanyi törölte bejegyzését

Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője törölte a Botka lemondása utáni első Facebook-bejegyzését, amiben leárulózta Botkát és Újhelyit. Mindezt ezzel magyarázta: "Ritkán törlök bejegyzéseket, de most megtettem a sajátommal. Az vezet előre, ha kizárólag az emberek sorsával törődöm. Uff!"

Origo
12:31

Juhász Péter már nyerészkedne

Juhász Péter, az Együtt elnöke azt mondta a Botka-lemondást követően, hogy hisz az Új Pólus listájában és abban, hogy egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt induljon minden egyes egyéni választókerületben. A fejlemények tükrében Juhász Péter, az Együtt elnöke újra megerősíti meghívását: szerdán várja az Új Pólus pártjait megbeszélésre.  

Juhász Péter szerdára várja az Új Pólus pártjaitFotó: Mudra László - Origo
Hecker Flórián
12:24

Egy távozó LMP-s a távozó Botkáról

Sallai Róbert Benedek hónapokkal ez előtt bejelentette, hogy jövőre otthagyja a parlamentet, a Botka-összeomlás kommenteléséből azért ő sem maradhatott ki. Az LMP-s elnökségi tag azzal nyitott, hogy ő ugyan arra fogadott, hogy Botka novemberig kibírja, azoknak lett igazuk, akik októberre tippeltek. Szerinte egyébként Botka és MSZP részéről ez volt a legjobb, amit tehettek, a miniszterelnök-jelölt eltűnésével ugyanis "híd nyilhat egy eredményesebb együttműködéshez".

SRBForrás: Origo
Origo
12:23

Tóth Csaba: Teljesen bizonytalan az MSZP sorsa

Tóth Csaba, a Republikon Intézet elemzője szerint bár Botka jó jelölt volt, de kezdettől fogva rossz stratégiát folytatott. Tóth szerint az MSZP sorsa ma teljesen bizonytalan, ha a párt képes gyorsan valamilyen megoldást mutatni az összefogás-2018-as indulás problémára (gyorsan új miniszterelnök-jelöltet találni, látványos összefogást létrehozni azokkal, akik erre hajlandók), megerősödve kerülhet ki a mostani tragikus helyzetéből.

Hecker Flórián
12:11

Bokros Lajos örül, hogy Botka elesett

A láthatatlan Modern Magyarországért Mozgalom és egyszemélyes frontja, Bokros Lajos felszabadultan örül Botka László távozásának. Facebook-oldalukon így adtak hangot érzelmeiknek:

MTI
12:11

Boros Bánk: Nincs stratégiája az MSZP-nek

A Médianéző Kft. igazgatója szerint az MSZP-n belülről és kívülről is megpuccsolták Botka Lászlót. Boros Bánk Levente azt mondta: meglepte Botka László lépése, ugyanakkor megjegyezte: ez az utóbbi időben már a "levegőben lógott". Boros Bánk Levente úgy vélekedett, túl nagy volt a nyomás a kívülről, ami szerinte nagyrészt Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének köszönhető, aki megpróbálja korábbi pártját rákényszeríteni egy összefogásra. A politológus szerint az MSZP-n az látszik, hogy nincs egy stratégiája, nincs jövőképe. Ez hosszabb távon azt is jelenti, hogy az MSZP önállósága is veszélybe kerül - vélekedett a Médianéző vezetője.

Hecker Flórián
12:01

DK: megszülethetett volna egy gyermek

Rövid sajtótájékoztón kommentálta a baloldalon zajló fejleményeket Gyurcsány Ferenc pártja, a DK részéről Gréczy Zsolt szóvivő állt a mikrofonok elé. Nem is nagyon titkolta, hogy örülnek neki, hogy Botka beleállt a földbe, úgy fogalmazott, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt távozásával nőttek az esélyek a kormányváltásra. "A legfontosabb, hogy a 106 egyéni képviselő személyében meg tudjunk egyezni, 50 százaléknál most biztosan jobban állunk a győzelemre" - értékelt.

Kérdésre azt is elmondta, hogy biztosan önálló listával indulnak, Gyurcsányból nem lesz közös miniszterelnök-jelölt, és kijelentette, hogy elképzelése sincs, Botka miről beszélt, amikor téglákat emlegetett az ellenzék táborában. Ők bármikor leültek volna vele tárgyalni, de a részéről nem volt fogadókészség. "Pedig a bejelentkezése óta már egy gyermek is megszülethetett volna" - viccelt amolyan dékásan Gréczy.

Hecker Flórián
11:50

Szanyi kapitány: Botka összeszarta magát

Tumblr oldalán osztotta le elég keményen Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő Botka Lászlót. Többek között úgy fogalmazott, hogy a szegedi polgármester "összeszarta magát, és harc helyett hazaköpköd". Később azt is hozzátette, hogy Botkának üldözési mániája van, és alig lehetett vele beszélni. A teljes Szanyi-őrjöngésért ide kell kattintani.

Szanyi TiborFotó: Bielik István - Origo
Origo
11:46

Deutsch: A demokratikus ellenzék felfalja saját gyermekeit

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt írta, "A demokratikus ellenzék felfalja saját gyermekeit. Hatalmas a bulika. Ennyi."

Hecker Flórián
11:23

Fidesz: Botka ugyanolyan, mint Gyurcsány

A Fidesz frakciója is reagált a szocialistáknál történő fejleményekre. Szerintük Botka László ugyanolyan szocialista jelölt volt, mint Gyurcsány és a többiek. "Ugyanúgy megszavazta a Bajnai megszorításokat, mint az összes szocialista: elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől és elvettek egyhavi bért a közszolgáktól" - írták az MTI-nek. Kiemelték, hogy Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő. Azt is előrejelezték, hogy a következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek. "A baloldalon semmi sem változik" - zárta közleményét a nagyobbik kormánypárt frakciója.

Hecker Flórián
11:09

Molnár Gyula: ezt a menetet elvesztettük

Az MSZP elnöke rendkívüli sajtótájákoztatót tartott azok után, hogy Botka László lemondott a szocialisták miniszterelnök-jelöltségéről. Molnár többek között arról beszélt, hogy továbbra is "karakteres szociáldemokrata politikát" fognak folytatni. "Ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni" - közölte bizakodva. Hozzátette, hogy jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb feladat most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben.

Molnár GyulaFotó: Adrián Zoltán - Origo
Origo
10:44

Így magyarázza bukását Botka

Itt elolvashatja, mivel magyarázta Botka a teljes bukását.

Origo
10:42

Molnár Gyula is másokat hibáztat

Tárgyalódelegációt állít fel az MSZP Botka László lemondása után. Ezt Molnár Gyula elnök, Hiller István, a választmány elnöke és Tóth Bertalan, frakcióvezető vezeti. Ez a hármas folytatja a jövőben a tárgyalásokat az ellenzékkel. Holnap összeül a párt választási bizottsága is, ahol megerősítik elnöki posztján Molnár Gyulát - írta a Klubrádió honlapja Molnár Gyula sajtótájékoztatójáról. Az MSZP elnöke szerint az elmúlt hónapokban világosság vált, hogy ez az összefogás néhány párt egyéni szándéka miatt nem tud megvalósulni, ezért Botka László nem akarta, hogy az együttműködésnek az ő személye legyen az akadálya, ezért visszalépett.

Origo
10:39

Tarjányi: Nem volt célunk Botka távozása

Felelősséget nem érez Tarjányi Péter, holott pár napja azzal indították mozgalmuk megalakulását, hogy Szeged polgármestere maradjon meg Csongrád megyében. Tarjányi most azt mondta a HVG-nek, azzal egyetért, hogy nyomást helyeztek a szocialista jelöltre. „Egy tükröt mutattunk nemcsak neki, hanem a többi ellenzéki pártnak is." Szerinte nem volt céljuk Botka távozása, sokkal inkább egy új, közös ellenzéki jelölt megtalálása. Állítja, most új helyzet van, újra egyeztetésre hívják a baloldal jelöltjeit. Szerinte van még idő arra, hogy 2018 áprilisáig megtalálják és felépítsék az új jelöltet, akivel nyerni lehet.

Origo
10:34

Ujhelyi nem tud felelősséget vállalni

Ujhelyi István többek között azzal magyarázta a lemondását, hogy bár töretlenül vágyik a változásra, az MSZP alelnökeként mától nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért.

Origo
10:27

Kiszelly: Jó lesz a szegedieknek polgármesternek?

Kiszelly Zoltán politológus a lemondás kapcsán az alábbi hasonlattal élt: "MSZP 2016: Mit írnak majd a szavazólapra? Hogy nem kellett választámányi elnöknek, jó lesz majd miniszterelnök-jelöltnek? SZEGED 2019: Nem kellett a baloldalnak miniszterelnök-jelöltnek, jó lesz a szegedieknek polgármesternek???"

Origo
10:19

Szanyi: Ez árulás

Botka lemondása kapcsán Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője is megszólalt. Szerinte "az árulás az, amit ez a két 'szegedisrác' művel(t)."

Origo
10:13

Fodor: Botkát a saját tábora tette tönkre

Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke úgy értékelte Botka lemondását, hogy "Belülről, a saját táborából tették tönkre, nem érdemes fideszes ármányt, összeesküvést keresni a háttérben. Felesleges azzal is sokaknak áltatni magát, hogy a szegedi polgármester nem volt jó jelölt. De, jó volt, a mostani helyzetben a legjobb. A poszt emeszpés, és önmagát liberálisnak gondoló politikusok és értelmiségiek szokásos " keverése" pusztította el a siker esélyét."

Origo
10:08

Karácsony sajnálkozik

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán azt írta, sajnálja Botka lemondását. „Hogy mi okozta a vesztét? Hogy túl későn kezdett hozzá a pártja megújításához? Hogy túl sok konfliktust vállalt? Hogy elárulták? Vagy mindhárom egyszerre? Az biztos, hogy az ellenzéknek nem tudott békét hozni, pedig az ellenzéknek, mint ahogy az egész országnak békére és együttműködésre van szüksége" – írta.

MTI
10:01

Ujhelyi is lemondott

Botka után Ujhelyi István is lemondott az MSZP alelnöki tisztségéről. Ujhelyi István azt írta: bár töretlenül vágyik a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért. "Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről" - írta a politikus.

MTI
10:00

Botka ügynökökről beszélt

Botka László döntését azzal indokolta, hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek a parlamentben. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a "politikai maffia" mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket.

MTI
10:00

Botka lemondott

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte. Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit, és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé "a kormányváltó szövetségbe".

Még több bejegyzés