[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Nézőpont: Megszerezheti a kétharmadot a Fidesz

[origo] | Létrehozás dátuma: 2010. 02. 24., 13:11
eszközök:
A Nézőpont Intézet modellszámítása szerint annak ellenére is kétharmados többsége lehet a következő Országgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek, hogy januárhoz képest néhány százalékkal csökkent a támogatottsága. A közvélemény-kutató vizsgálta a pártok számára elérhető legnagyobb támogatottságot is: e szerint a Fidesz tábora maximum 50 százalékos lehet, az MSZP legfeljebb 22, a Jobbik 18 százalékot szerezhet.

Megszerezheti a kétharmados parlamenti többséget a Fidesz a Nézőpont Intézet modellszámítása szerint. A közvélemény-kutató legfrissebb, a Heti Válasz számára készített, a lap csütörtöki számában megjelenő felmérésén alapuló számítás szerint a Fidesz-KDNP 264 fős frakcióra számíthat a következő Országgyűlésben (ez három fővel kisebb, mint egy hónappal korábban). Az MSZP-nek 60, a Jobbiknak 51, az MDF-nek 11 képviselője lehet.

A modellszámítás alapja az úgynevezett potenciális szavazótábor. Ez azt jelenti, hogy a Nézőpont Intézet az egyes pártok személyeire vagy programpontjaira rákérdezve próbálja meghatározni azok pártszimpátiáját, akik esetleg titkolnák azt, így felmérni a pártok maximálisan elérhető támogatottságát. E szerint a Fidesz legfeljebb a választók 50, az MSZP 22, a Jobbik 18, az MDF pedig 5 százalékát tudhatja maga mögött.

Az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók körében a Fidesz támogatottsága a januári 47-ről 42 százalékra zsugorodott februárra (hasonló csökkenést mutattak más közvélemény-kutatók is). A Nézőpont Intézet felmérése szerint ez azt jelenti, hogy "a polgári oldal határán nagy a jövés-menés, a pillanatnyi hangulattól függ, hány támogatójából lesz valóban szavazó". Az MSZP és a Jobbik támogatottsága lényegében nem változott, 11, illetve 9 százalék támogatja. Az MDF 1, az LMP 2 százalékon áll az aktív választók közt, utóbbinak azonban a felmérés szerint ez a potenciális szavazótábora is. A megkérdezettek 15 százaléka nem tudja, 19 százaléka nem mondja meg, kire szavazna.

Ha közvetlenül lehetne választani, a Nézőpont Intézet szerint tízből négyen (42 százalék) Orbán Viktort, a Fidesz elnökét választanák miniszterelnöknek. Bokros Lajos, az MDF jelöltje januárhoz képest jelentősen vesztett vonzerejéből: 15 százalék helyett már csak 10 százalék támogatja. Az MSZP-s Mesterházy Attilára 7, a jobbikos Vona Gáborra 4 százalék szavazna.

Orbán Viktor országértékelő beszédében arról beszélt, hogy a "nagy változásra" vágyóknak mindkét szavazatukkal a Fideszt kell támogatnia. A figyelmeztetés a Nézőpont Intézet felmérése szerint nem véletlen, mert minden nagyobb párt táborában vannak, akik listán egy második pártot segítenének a parlamentbe. A "másodlagos pártpreferencia" vizsgálat azt mutatja, hogy a Fidesz támogatóinak 12 százaléka szavazna a Jobbikra, az MSZP táborából pedig 8 százalék az MDF-et, 5 százalék az LMP-t vagy más kisebb pártot segítene második szavazatával.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.