Bár továbbra is jelentősen vezet a Fidesz, a januárihoz képest növekedett az MSZP támogatottsága a Tárki februári közvélemény-kutatása szerint. A Fidesz támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében februárban 37 százalék volt, ami megegyezik a tavaly decemberi értékkel, vagyis csak átmeneti volt a januári enyhe visszaesés, amikor a Tárki 35 százalékot mért.
A pártválasztók körében 34 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt, ami a szocialisták kismértékű felzárkózását jelzi: decemberben 43, januárban 40 százalékpont volt a különbség. A biztos szavazó pártválasztók közül 61 százalék a Fideszt támogatja (decemberben 63, januárban 62 százalék volt ez az arány), míg az MSZP aktív szavazótábora 22 százalékon áll (decemberben 19, januárban 22 százalék volt).
A Jobbikra a felmérés szerint a teljes népesség 7 százaléka szavazna (a Tárki decemberben 7, januárban 6 százalékot mért), a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 11 százalék támogatja (decemberben 12, januárban 11 százalék volt). Az LMP támogatottsága a teljes lakosságon belül 4, a pártválasztók körében 6, a biztos szavazó pártválasztók esetében pedig 3 százalék (utóbbi aránya januárban 1 százalék volt).

Pártpreferenciák az összes megkérdezett körében
Az MDF a teljes lakosság és a pártválasztók körében is 2 százalékon áll (januárban 4 százalék volt a támogatottsága). Az SZDSZ tábora a teljes felnőtt lakosság és a pártválasztók körében is 1-1 százalék, ami megegyezik a januári eredménnyel. A Tárki februári felmérése szerint azonban a biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ elveszítette a januárban mért 1 százalékos támogatottságát is.
Egyre többen szavaznának
Februárban a szavazásra jogosultak 60 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt venne egy "most vasárnapi" parlamenti választáson, ami jelentős növekedés a decemberi és a januári 51 százalékhoz képest. A Tárki szerint valószínűleg a választásra jogosultak 63-65 százaléka megy el szavazni április 11-én. A kampány alakulásától függően a részvétel magasabb is lehet, de kicsi az esélye, hogy elérné a 2002-es, rekord magas 71 százalékos szintet.

Pártpreferenciák a pártot választó, biztos szavazók körében
A Tárki becslése szerint 63-65 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 53-55 százalékára, az MSZP 21-23 százalékra, a Jobbik 10-12 százalékra számíthat. Rajtuk kívül az LMP, esetleg az MDF érheti el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Ha a részvétel 65 százalék fölött lesz, az a Tárki szerint nem a Fidesznek kedvez. A politikailag kevésbé aktív középréteg az MSZP-re vagy az MDF-re, az értelmiség jelenleg politikailag bizonytalan része az LMP-re, a rossz társadalmi helyzetben élők pedig a Jobbikra szavazhatnak a Tárki szerint. Az LMP sikere a kutatók szerint azon múlik, hogy tud-e kellően sok helyen listát állítani, a Jobbiké pedig azon, hogy mennyire lesz képes mozgósítani a peremhelyzetben élőket.
Az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező a Tárki szerint az, hogy a Jobbik mennyi szavazót lesz képes elcsábítani a Fidesztől (akár úgy, hogy listás és egyéni szavazataik megosztását éri el, amitől Orbán Viktor pártelnök korábban kifejezetten óvta a párt szimpatizánsait). A két párt szavazótábora közötti határvonalat erősen befolyásolja, hogy a bizonytalankodók számára mennyire meggyőző Orbán, illetve Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
A részvételt biztosra ígérő választók között a felmérés szerint még mindig maradt 7-10 százalék körüli szavazó, akiknek a szimpátiáit ma még nem lehet tudni. A pártpreferenciáikat az utolsó pillanatban megfogalmazó úgynevezett impulzív szavazók közül - a Tárki becslései szerint - a legtöbbet az LMP és az MDF csábíthat el. Kérdés azonban, hogy sikerül-e megtalálniuk és a kampány utolsó egy-két hetében meggyőzniük őket.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.