
Már nem fordulnak el az LMP-től az emberek
Szavazóbázis alapján bejuthatna a parlamentbe a Lehet Más a Politika (LMP) - derült ki a Forsense által kedden közzétett felmérésből. A Forsense kutatása szerint ehhez a pártnak a legtöbb egyéni választókerületben jelöltet kellene állítania. Az Országos Választási Iroda keddi adatai szerint az LMP-nek jelenleg mindössze 27 egyéni körzetben van jelöltje (176-ból), és csak Bács-Kiskun megyében tudott területi listát állítani.
"2009 elején az LMP gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt, az EP-választáson elért jó eredmény azonban a szimpatizánsi kör további bővülését hozta" - olvasható a Forsense honlapján. Míg 2009 júniusa és novembere között az LMP-nek 2 százalékos volt a támogatottsága, addig 2010 elejére a parlamentbe jutásra esélyes párttá vált.
A biztos szavazó pártválasztók között az LMP a negyedik legtámogatottabb párt lett, és februárra elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt a Forsense kutatása szerint. A teljes népesség körében 3 százalék az LMP népszerűsége - olvasható a Forsense felmérésében. A felmérés szerint az LMP neve már a megkérdezettek 20 százalékának cseng ismerősen, ezzel elérték a MIÉP és az FKGP ismertségi szintjét. Szavazói 32 százaléka az EP-választási eredmények után, 35 százaléka pedig idén csatlakozott az LMP-szimpatizánsok köréhez.
A megkérdezettek 6 százaléka azt mondta, hogy közelállónak érzi magához az LMP-t, 15 százalék pedig semlegesen áll a párthoz, de nyitott az LMP felé. "A pártot ismerő bizonytalanok körében az LMP a legrokonszenvesebb párt a Fidesz után" - írja a Forsense.
A baloldal és a centrum között
A párt a kutatás szerint a baloldali pártokhoz áll közelebb a választók pártszimpátiája alapján, de "e pártot jellemzi leginkább a centrum és a mérsékelt pozíció" - írják. A pártok közül az LMP szavazóinak átlagéletkora a legalacsonyabb a Forsense szerint, sőt a fiatalok között majdnem annyi szimpatizánsa van a pártnak, mint az MSZP-nek (a 25 év alattiak 10 százaléka szavazna az LMP-re). A párt szavazói között sok a budapesti és a városi, a nő, a magasabb státuszú, magát a közép- vagy felsőosztályhoz soroló és a magasabb iskolai végzettségű szavazó.
Az LMP szavazóinak nagy többsége új szavazó, vagy olyan, aki 2006-ban a szocialistákra szavazott - olvasható a kutatásban. Az LMP szavazóinak 25 százaléka 2009 elején még az MSZP-vel szimpatizált, 24 százaléka pedig akkor még fideszesnek mondta magát.
A Forsense adatai kérdőíves közvélemény-kutatásokból származnak, amelyeket 2009-ben havonta és 2010 első hónapjaiban három alkalommal végeztek el, egyenként 1000, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonon való megkérdezésével.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.