Tárki: a többség javulást vár a Fidesz győzelmétől

Vágólapra másolva!
A szavazók 52 százaléka az ország helyzetének javulását várja a Fidesz győzelmétől - derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet februári felméréséből. 29 százalék gondolja úgy, hogy rosszabb lesz a helyzet, ha az ellenzéki párt nyeri a választásokat.
Vágólapra másolva!

A szavazók valamivel több, mint a fele az ország helyzetének javulását várja a Fidesz győzelmétől - olvasható ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet februárban végzett felméréséből.

Az ezer ember megkérdezésén alapuló kutatás szerint a Fidesz nagyarányú győzelme esetén 52 százaléknyian javulást várnak, 29 százaléknyian romlással számolnak. A kétharmados többség megszerzésétől a lakosság 50 százaléka javulást, 31 százaléka romlást prognosztizál az ország helyzetében.

Akik úgy nyilatkoztak, hogy biztosan elmennek szavazni április 11-én, azok körében az átlagosnál magasabb azok aránya, akik szerint a Fidesz győzelme esetén javulna az ország helyzete, akik pedig biztosan nem vesznek részt a választáson, azok inkább a helyzet romlását várják a Tárki elemzése szerint.

Ha a Jobbik a parlamentben meghatározó ellenzéki erő lenne, a Fidesz szavazóinak 51 százaléka szerint romlana, míg 33 százaléka szerint javulna az ország helyzete. Az MSZP szavazók 87 százaléka szerint viszont ez csak romlást okozna.

Az MSZP szimpatizánsok számára az MDF parlamentbe kerülése a folyamatok várható kimenete szempontjából érdektelen, de nagy változást az SZDSZ és az LMP parlamentbe kerülésétől sem várnak.

A Fidesz és a Jobbik szimpatizánsai egyaránt azt mondják: az MDF, és különösen az SZDSZ parlamentbe kerülése romlást hozna. Ugyanakkor sem a Fidesznek, sem a Jobbiknak nincs kialakult véleménye az LMP parlamentbe kerülésének várható hatásáról, de a Fidesz szimpatizánsok inkább romlást prognosztizálnak - írta a Tárki.