Hátrább kerülhet Hagyó az MSZP listáján

Vágólapra másolva!
Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyettest hátrébb sorolhatják az MSZP fővárosi listáján - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint Hagyó a jelenlegi harmadik helyről a lista a hatodik-hetedik helyére kerülhet. A szocialisták budapesti elnöke szerint nem érkezett hivatalos megkeresés arra nézve, hogy Hagyót hátrasorolják.
Vágólapra másolva!

Hátrébb sorolhatják az MSZP fővárosi listáján a jelenleg a harmadik helyen szereplő Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettest - írja a Népszabadság. A lap név nélküli vezető szocialista forrásokra hivatkozva azt írja, formálódik egy megállapodás, amely szerint Hagyót a harmadik helyről a hatodik-hetedik helyre tolják vissza.

Hagyót sokáig a budapesti MSZP legerősebb embereként tartottak számon, a korábban felügyelete alatt álló BKV-nál kirobbant botránysorozat óta azonban gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől. Múlt csütörtökön, amikor az MSZP bemutatta a fővárosi egyéni képviselőjelöltjeit, az MTI-nek azt mondta: nincs takargatnivalója. (Erről itt olvashat.)

A Népszabadság szerint a választási lista módosításának az is lehet az oka, hogy az MSZP szeretne jobb pozíciót teremteni Horváth Csabának, aki a párt a főpolgármester-jelöltje lehet. Jelenleg a budapesti listát Lendvai Ildikó pártelnök vezeti, utána Burány Sándor fővárosi pártelnök, Hagyó Miklós, majd Horváth Csaba, Molnár Zsolt kampányfőnök és Steiner Pál fővárosi frakcióvezető következnek.

Nem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés arra vonatkozóan, hogy Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest a harmadikról a hatodik-hetedik helyre tolják a párt fővárosi választási listáján - reagált a lap információjára Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke, aki a cikk többi részét nem kívánta kommentálni.

A lap szerint a listamódosítás ellenére az MSZP számít Hagyóra. Továbbra is egyéni jelölt marad a XII. kerületben, így ő lesz Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök kihívója.