Hétfőn este hat óra körül született az első bejegyzés Orbán Viktor Fidesz-elnök Facebook-oldalán, de a politikusnak azóta már több ezer (szerda délután négyórai állás szerint háromezer) rajongója van. Eddig meglehetősen személytelen bejegyzések jelentek meg (például egy köszönetnyilvánítás az oldalhoz csatlakozó támogatóknak), és viszonylag kevés derült ki arról, hogyan telnek a napjai, bár felkerült az oldalra egy fotósorozat egy fényképezkedésről.
Rengeteg hozzászólás érkezett ugyanakkor az oldalra, és az elnöki stáb egyik tagja szerint Orbán ezeket személyesen át szokta nézni, és ő írja a bejegyzéseket is. "Legtöbbször az autóban internetezik a laptopján, amikor épp utazik valahova" - mondta a Fidesz-elnök munkatársa, aki nincs nyilatkozatra feljogosítva, ezért névtelenséget kért. Hozzátette, hogy az elnöki stáb tagjai is hozzányúlhatnak az oldalhoz, és feltölthetnek például fotókat, de csak az után, hogy egyeztettek Orbánnal.
A Fidesz-elnök korábban arról volt ismert, hogy vonakodik a modernebb technikai eszközök használatától, és bár már évek óta van saját honlapja, sokáig távol tartotta magát az internetes fórumoktól és közösségi oldalaktól. "Korábban idegenkedtem az efféle kapcsolatoktól, mert jobban szeretem a személyes találkozókat, látni annak az arcát, akihez beszélek. De be kell látnom, hogy egy kattintással több emberhez eljuthatok, mint egy nagygyűlésen" - idézte a Facebook-oldal indulásáról beszámoló Blikk Orbánt, aki megjegyezte, hogy "jól tudja, hogy ez a virtuális világ is a jövő része".
2007-ben az [origo] is arról számolt be, hogy Orbánnak nincs közvetlen mobiltelefonja, de a környezetében mindig van valaki, akinél van ilyen készülék. Mostanra annyiban változott a helyzet, hogy van egy mobil, amit csak ő használ, ezt is legtöbbször napközben, az autóban - mondta az [origo]-nak a Fidesz-elnök munkatársa, aki kérdésünkre hozzátette, Orbán idegenkedik az érintőképernyős telefonoktól, így nem egy ma divatos Iphone-t használ, hanem a Nokia egyik modernebb modelljét. Vannak ugyanakkor olyan régi szokások, amelyekkel Orbán ezután sem akar szakítani, így például munkatársa szerint a beszédeit továbbra is kézzel írja.
A Facebook-oldal nyilvánvalóan a parlamenti választási kampány része, amelynek a felmérések szerint a Fidesz a legnagyobb esélyese. Orbán munkatársa szerint arról még nem született döntés, hogy megjelennek-e más közösségi oldalakon vagy esetleg a Twitteren, most a Facebookra koncentrál a Fidesz-elnök. Orbán egyelőre több személyes adatot - például kedvenc könyv vagy film - sem töltött ki, de nem írt semmit a politikai nézetekhez sem (ahol pártokat lehet kiválasztani). Munkatársa szerint ennek nincs semmilyen különleges oka, "hiszen amúgy sem sokan vannak, akik nem tudják, hova tartozik politikailag".
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.