
Antal Attila és Hagyó Miklós
"Tiszta a lelkiismeretem" - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Hagyó Miklós MSZP-s képviselő, korábbi főpolgármester-helyettes. Hagyót hétfőn délelőtt kérte meg a párt fővárosi szervezetének elnöksége, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, és mondjon le a budapesti listán elfoglalt helyéről, illetve le közgyűlési mandátumáról is (a bejelentésről itt olvashat részletesen).
Hagyó azt mondta: az egész MSZP-nek tartozik elszámolással, de úgy etikus, ha a döntés előtt az őt delegáló és az általa vezetett XII. kerületi alapszervezet elnökségével konzultál, és csak a megbeszélés után megválaszolja a budapesti elnökség kéréseit. Korábban Papp Sándor, a kerületi szervezet ügyvezető alelnöke azt mondta: kiállnak Hagyó mellett, mert hisnek az ártatlanságában.
Hagyó 2006 őszétől tavaly november közepéig Budapest főpolgármester-helyetteseként felügyelte a fővárosi cégeket, köztük a BKV-t is, ahol botránysorozat robbant ki a hatalmas összegű végkielégítések és vitatott tanácsadói szerződések miatt. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított, és szombaton az ATV - meg nem nevezett, rendőrséghez közel álló forrásokra hivatkozva - azt közölte, a BKV két korábbi vezérigazgatója is terhelő vallomást tett Hagyóra. Az atv.hu azt írta: a BKV-s tanácsadói szerződések és végkielégítések miatt indult nyomozás ki fog terjedni a fővárosi vezetők felelősségére is.
Az MSZP fővárosi szervezetének vezetői az [origo]-nak hétfő délelőtt azt mondták, hisznek ugyan Hagyó ártatlanságában, de kampány van, és a pártnak nagyon sokat ártanak a hivatalosan nem cáfolt híresztelések. Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője az ülés után azt mondta az [origo]-nak, hogy az egyhangú döntés született, nem volt vita arról, hogy visszalépésre kell-e kérni Hagyót. Molnár Zsolt alelnök szerint Hagyó belemenne, hogy lemond közgyűlési mandátumáról és nem lesz egyéni jelölt, de a fővárosi listán elfoglalt helyét egyelőre vonakodik feladni.
Az ATV szerint - hogy mivel a mentelmi joggal rendelkező képviselők ügyében csak az ügyészég járhat el - a nyomozást hétfőtől az ügyészség veszi át. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak hétfőn reggel azonban azt mondta: "Jelenleg a BRFK folytatja a nyomozást az ügyben." Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője sem adott tájékoztatást, hogy az ügyészséghez kerül-e át az ügy. Az ügyben a BRFK nyomoz, bármilyen fejlemény történik az ügyben, ők fognak tájékoztatást adni - mondta Skoda.
Antal Attila, a BKV korábbi, az ügyben meggyanúsított vezérigazgatójának védőügyvédje, Gyalog Balázs hétfő reggel az [origo]-nak azt mondta: abban állapodtak meg ügyfelével, hogy egyelőre sem ő, sem a védelem nem tesz semmilyen nyilatkozatot. Antalt kedden vették őrizetbe, pénteken pedig házi őrizetbe helyezték. Azzal gyanúsítják, hogy 2007. január 1. és 2008. április 17. között előnytelen szerződéseket kötött és indokolatlanul magas végkielégítések kifizetését engedélyezte. Skoda korábban közölte: Antal részletes vallomást tett, együttműködött a hatóságokkal, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.