
Surányi és Orbán
"Aki tudni akarja, ki a hunyó a gazdaságpolitikában, olvassa el Surányi György Népszabadságban megjelent cikkét" - írta kedden Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A bejegyzés nemcsak azért meglepő, mert Orbán a kormányhoz közel álló Népszabadságban megjelent cikket ajánl a Fidesz szimpatizánsainak, hanem azért is, mert Surányi tevékenysége inkább az MSZP-SZDSZ kormányokhoz kötödött.
Surányi jegybankelnökként komoly szerepet játszott a Fidesz által többször bírált 1995-ös Bokros-csomag végrehajtásában. Később pedig tanácsait rendszeresen kikérte kormányfőként az éveken át Orbán legkomolyabb riválisának számító Gyurcsány Ferenc is.
Tetszik Orbánnak
Orbánnak valószínűleg azért tetszett a cikk - amelyet belinkelt a Facebook-oldalára, és két bejegyzésben is megemlített -, mert Surányi abban a Fidesz gazdaságpolitikai programjából visszaköszönő állításokat fogalmazott meg. A terjedelmes, szakmai stílusú szöveg 2006-tól, vagyis a második Gyurcsány-kormány megalakulásától elemzi a magyar gazdaság helyzetét.
A cikk élesen bírálja a Simor András által vezetett Magyar Nemzeti Bankot (MNB). Többek között azt fejtegeti, hogy a jegybank alacsony devizatartaléka volt a fő oka annak, hogy Magyarországot jobban megviselte a gazdasági válság, mint a környező országokat. A Bajnai-kormányt pedig azért támadja Surányi, mert elhibázott lépésnek tartja a költségvetési hiány mérséklésére irányuló válságkezelési lépéseket.
Surányi a cikkben lényegében azt mondja, hogy a jegybankot terheli a legnagyobb felelősség azért, hogy a globális pénzügyi válságban Magyarországnak kellett először nemzetközi segítséghez (IMF, EU) fordulnia. Orbán azoknak ajánlotta a cikket, akik szeretnék tudni, "ki a hunyó", ami arra utal, hogy osztja Surányi nézetét, arra azonban a Fidesz még nem tett jelzéseket, hogy kormányra kerülése esetén el akarná mozdítani Simort.
Simort 2007-ben 6 évre neveztek ki a jegybank élére, így hivatali ideje csak 2013-ban jár le. Lehetőség azonban lenne a cserére, a jegybankról szóló törvény szerint ugyanis az MNB elnökét a köztársasági elnök mentheti fel hivatalából a kormányfő javaslatára.
"Gyuri, itt voltál tegnap is?"
Surányi 2001 márciusában, az Orbán-kormány idején távozott az MNB éléről. Surányi annak ellenére kitöltötte hatéves ciklusát, hogy az 1998-as választások idején megromlott a viszonya a Fidesszel. A Fidesz azt rótta fel a jegybankelnöknek, hogy az MNB még a választások előtt elemzést készített a Fidesz programjáról, amit azonban az akkor ellenzékben lévő párt nem kapott meg, a Horn Gyula vezette MSZP-SZDSZ kormány viszont igen. A jegybank akkor azt közölte, hogy saját felhasználásra tekintette át a parlamenti pártok gazdasági programját.
Azóta láthatóan rendeződött Orbán és Surányi viszonya. Ez derül ki abból a tavalyi bécsi koneferncián készült felvételből is, amely még mindig elérhető Orbán honlapján. "Gyuri, te itt voltál már tegnap is?" - kérdezi a Fidesz elnöke Surányitól a felvételen. A néhány perces videón kétszer is látható, hogy a Fidesz elnöke a volt jegybankelnökkel beszélget. Az egyik jelentben például több ember gyűrűjében Orbán a bankokról beszél, Surányi pedig láthatóan egyetért vele, majd együtt nevet a pártelnökkel.
Orbán elismerően nyilatkozott Surányiról akkor is, amikor a pénzügyi szakember tavaly márciusban, Gyurcsány Ferenc lemondása után elutasította a kormányfőjelöltséget. Orbán akkor azt mondta: az MSZP válságkezelő mekkmester szerepére keres színészt, komoly, felelős ember azonban ebben a komédiában nem vesz részt. "Surányi mégiscsak egy komoly ember, akire az országnak a jövőben szüksége van, és jó döntést hozott, hogy nem vállalta a miniszterelnök-jelöltséget" - fogalmazott Orbán. (Surányi akkor azt mondta: a válságkezelő kormány csak az összes parlamenti párt támogatásával lenne működőképes. Mivel a Fidesz közölte, hogy nem támogatna egy ilyen kormányt, így elutasította az MSZP felkérését.)
Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke tavaly májusban szintén arról beszélt az [origo]-nak, hogy Orbán számára elfogadható Surányi személye. Fodor szerint a tavaly októberben a Fidesz és az SZDSZ vezetőinek tárgyalásain felmerült az, hogy ha Surányi vezetésével alakulna meg egy MSZP-MDF-SZDSZ többségű kormány, akkor azt a Fidesz nem támadná az Országgyűlésben. Fodor szerint a javaslat végül az MSZP gyengeségén és az SZDSZ belső vitái miatt bukott meg. További részleteket azonban nem akart mondani. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője korábban erről az [origo]-nak annyit mondott: ő nem hallott az ajánlatról.
Orbán bejegyzése után megkérdeztük a Fidesz sajtóosztályát, hogy a következő Fidesz-kormányban kaphat-e bármilyen posztot Surányi. A sajtóosztály azt közölte: nem tudnak tájékoztatást adni az ügyben.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.